Góczi Katerina 2007 TavaszNyári divatbemutatóján jártunk (május 8.)

A maga nemében már a helyszínválasztás is különleges.


Góczi Katerina bemutatóTavasz, nyár luxuskivitelben

A maga nemében már a helyszínválasztás is különleges. A divatbemutatónak otthont adó, eklektikus stílusú New York Palotára, leginkább szép színei, pasztell rózsaszínes, halvány zöld háttere miatt esett a divattervezőhölgy választása, nem beszélve a kávéház pazar aranydíszítéséről. „Amellett, hogy illik a ruháimhoz" - hozta tudtunkra Góczi Katerina – "a metál ragyogás igen divatos az idei szezonban.” Az alkotó tavaszra, nyárra álmodott kosztümkabátkái, játékosan elegáns muszlinruhácskái is a kifinomultság jegyében fogantak, modern, de finom vonalvezetésükkel, letisztult formáikkal harmonizáltak a modellek nyakában, csuklóján szikrázó, trendi Wellendorf luxusékszerekkel.



Intro

WellendorfA legendás New York Palota, egy időben Hungária Kávéház, mai külsejét, belsőépítészeti remekeit Maurizio Papiri és Tihanyi D. Ádám tervezőknek köszönheti. Az 1894 –es tervekre támaszkodó felújítás az impozáns épület egyetlen szegletét sem kímélte, ahogy arról a divatbemutatóra sereglő nagyérdemű is meggyőződhetett. A kopottas, barna burkolat már a múlté, helyette cirádás aranyberakásokkal, szobrocskákkal ékített mennyezet ragyog a Kosztolányira emlékező egybegyűltek feje felett.

De azért, mégsem annyira oda New York! – belépvén az itáliai reneszánsz udvarokat idéző, boltíves csarnoksor övezte, üvegtetejű hallba jutunk. Bámészkodásra nem sok időnk jut, fess pincérek buzdítanak a habzó wellcome drinkek felhajtására. A zömében angol ajkú közönség csak a nedűk elkortyolása után folytathatja útját a kávéház márványlabirintusában. Szabó Pálma, a divatbemutató koreográfusa, a tükrökkel, kristálycsillárokkal cicomázott Fehér Szalon irányába kalauzolja a nagyérdeműt. Hely szűkén a szervezők a belső körökben csak „mélyvíznek” aposztrofált, lépcsővel elválasztott belteret is hajlandóak a kíváncsiak rendelkezésére bocsátani, a későn érkezők a kávéház tükörvirágos, bordó ólomasztalkáinál foglalhatnak helyet, letűnt századok helyett, inkább az olasz design grandiózus létesítményében gyönyörködve.

Nyitány

Negyed nyolc magasságában csinos, fekete ruhás konferansz köszönti az egybegyűlteket, majd a két nyelven tolmácsolt, rövid bevezető után, kisvártatva az első manöken is megjelenik a lépcsőfordulóban.

Góczi Katerina bemutató Góczi Katerina ízig-vérig fülledt, nyárias darabokkal nyitott. A zöld különböző árnyalataiban pompázó, enyhén bő fazonú, avagy a cikkcakk vonalakkal ékített, vékony övvel összefogott, lilás tunikaruhát csak a finom bélés menti meg attól, hogy túl sokat mutasson viselője bájaiból. Nem úgy a konzervatív stílust modernbe játszó kosztümök és szoknyácskák együttese, melyekből bőven kijutott az est folyamán.

A Chanel kockás darabok most zöldben-fehérben pompáznak, de az egyszínű, ezüstös csillogású, hószín kabátka is fellelhető a kínálatban. „Szeretem ezeket a darabokat, hisz azon túl, hogy egy estélyi ruha remek kiegészítői lehetnek, akár utcára is bátran felhúzhatjuk őket.” – vallotta kosztümjeiről Góczi Katerina. Lehet az egy konzervatívabb bézs színű, ámde a modernség szelétől megcsapatva, puffos ujjú felsőrész, bézs színű aljjal kombinálva, avagy egy selyemvirágoktól ékes, piros bársonyzakó a romantika jegyében, csakis virágmintás, fekete, alul fodros szoknyával passzítva, nem lőhetünk bakot. Fiatalos elegancia, lendület, más mi több szükségeltethetne sikerünkhöz?

Klasszikusan tökéletes

Aki a klasszikus pirosat, fekete-fehéret szereti, Góczi Katerina 2007-es tavaszi-nyári kollekciójában az is megtalálja kedvenceit. A kígyóbőrre emlékeztető, feketével árnyalt fehér kockácskák borította, földig érő ruha, mely a többféle anyag variációjának köszönhetően kicsit különlegesebb az átlagnál, vélhetően nemcsak a tervező favoritja lesz. A kontraszthatásra építő selyemkreáció nyakán vastag csipke fut, míg az ujjak szellős, átlátszó, fekete tüllből készültek.

Góczi Katerina 2007 tavasz/nyár Hasonlóan egyedi és látványos a kombinészerű, sejtelmesen áttetsző alsószoknya is, melyet idén nyáron, tévedés nem történt, önmagában kell viseljünk. Az említett darabot frappáns vonalvezetése teszi kivételessé, a nem mellesleg jótékonyan karcsúsító léniákat, a tervező elmondása szerint is nagyon nehéz volt ezen a kis vékony anyagon megvalósítani.

De nemcsak a falatnyi darab, a térdig érő, piros pliszírozott ruhácska, avagy ennek fekete, hátul gombos míderrel kombinált szoknyás változata is Góczi Katerina leleményét dicséri. Néhány húzás a szoknya csípővonalában játékossá, pikánssá, fiatalossá varázsolja az egyébként talán még konszolidáltnak is nevezhető darabot, melyet elsősorban vékony testalkatúaknak ildomos viselni.

A természet harmóniája

A világos barna, bézs és khaki színű alkotások, estélyi ruhák vagy tüllel alábélelt, finoman abroncsos hatású szoknyák kosztümös kompozíciói, nemes anyagaiknál fogva nyűgözik le a nagyérdeműt. A gyapjú és selyemkeverékeket természetes pamutlen egészíti ki. A matériák finomságán túl, a díszítőelemek sem kevésbé hangsúlyosak, legyen az csipke, vagy néhány csillogó strasszkő, mely a földet seprő estélyik mellvonal alatti paszpólját ékíti, az eredmény így is úgy is lenyűgöző.

És ha már nyárról van szó a virágékes alkotásokat sem feledhetjük ki a sorból! „A tavasz, a virágok virágzása főképp, mindig ihletett hoz.” – árulja el Góczi Katerina. A türkizben, rózsaszínben pompázó rövid ruhácskák mellett, a fehér, apró virágdíszes estélyik is helyet kaptak az idei kollekcióban. Egy kiskosztüm avagy indiai szárira emlékeztető, díszes kendő, melyeket egy-egy hűvös estén hanyagul vállunkra kanyarinthatunk, tökéletes kiegészítői lehetnek a  nevezett daraboknak. Fekete tűsarkúval vagy fehér szandállal kombinálva őket az összhatás is kifogástalan lesz.

Madonna és a király randevúja

Góczi Katerina Bár a modellek tucatszor keringték körbe szalontól-szalonig, szép egymásutánban a kávéházat, a luxusba szabott divatbemutató szinte kikívánta a ráadást. És lőn! A Madonnától és feledhetetlen Quenn slágerektől hangos fináléban még egyszer, utoljára megcsodálhattuk szépségüket. Kezükben bimbózó sárga rózsával igyekeztek az empire stílus jegyeit tükröző, tükrökkel, márványoszlopokkal ékített beltérbe, nyomukban a tervezővel. Góczi Katerina csinos, türkizkék kosztümös együttesében tempósan lépdelt utánuk. Ám hiába a sietség, a virágzápor őt sem kerülhette el! Ahogy az már csak illik, százszínű csokrok várták a New York Palota kifutóvá avanzsált padlózatának végén...

Fotók Góczi Katerina divatbemutatójáról - Hotel Boscolo New York Palace, 2007-05-08


Írta: MZ , Dátum: 2007-05-15






ALMAF