Nemzetközi vizekre eveztek a Topmodell jelöltek

Nemzetközi vizekre eveztek a Topmodell jelöltek


Végre nemzetközi vizeken. Az első magyar Topmodell 9. részében vetített külföldi levegő nem csak a lányoknak, a szerkesztőknek is jót tett, elkezdték belevágatni a montirozókkal a szakmát (értsd: a modellszakmát) a műsorba. Igaz, volt némi így klikk, úgy klikk feszültségkeltés (Tita Rékával, Fruzsi Annával lóg), de a lényeg mégis elkezdett arra terelődni, amitől szerintem egy Topmodell típusú műsor érdekes lehet, jelesül arra, mit jelent modellnek lenni, mit várnak el egy modelltől a reklámpiacon.



Merthogy a titokzatos bőröndök begurulása után a Topmodell jelöltek egy frankfurti modellügynökségben találták magukat. A z East-West Models vezetője, Carlos Steil és egy New York-i fotós, Jeff Marano mondott szakvéleményt a lányokról. Izgalmas volt, és két dolgot sajnáltam csak. Az egyik, hogy a lányok csak olyan általánosságokat kaptak útravalóul, hogy jó lehetsz, de fogyj le, mert a részletesebb elemzést nem nekik, csak akamerának, a nézőknek adta a két divatszakmás. A másik amit sajnálok, az az, hogy Valentina ide már nem juthatott el a Topmodellel. Érdekes lett volna megtudni, mit szólnak külföldi itészek az egyértelműen modell testű, de kétséges, hogy modell arcú-e lányról. Valentina egy interjúban azt nyilatkozta, hogy külföldön jobban értékelik az ő vékony arcát, míg idehaza a kommerszebb szépségeket keresi a reklámpiac. Simán lehet, hogy igaza van, de jó lett volna mindezt élesben is megnézni.

Aztán a lányok - ahogy egy rendes nemzetközi topmodellhez illik - átröpültek Dél-Afrikába, Johannesburgba, és leforgatták életük első reklámfilmjét. Ami rögtön rivalizáláshoz is vezett - állítólag, merthogy látni ebből semmit sem láttunk. Csupán Fruzsi állított ilyet, jelezvén, hogy azért az jelent valamit, hogy ő, Anna és még egy (talán Angéla) lett csak kiválasztva a feladatra, hogy népszerűsítsék johannesburgi szállásukat. Ez megint érdekes téma lehetett volna - hogyan készül egy reklámfilm? - de csak percnyi betekintést kaptunk a munkákba, pl. hogy nem is olyan könnyű egyforma magasba emelni két koktélos poharat koccintás céljából, másrészt, hogy a Fruzsi könnyen összekeverhető név a Zsuzsival... Szóval kint voltunk a vízből.

A két divattervezőnél tett látogatás (a németországi Frankfurt, majd a mozambikbeli Maputo) megint félkészre sikerült, mert előbbiről nem derült ki, ki is ő, és a feladatból - Anna, angéla és Judit lány ruhát kaptak, hogy szalonbemutatószerűen mutassák azt be - csak csak három lépést oda, hármat vissza láttunk, és nem ismertük meg a nemzetközi zsűri (Carlos és Jeff) véleményét sem. A mozambikiból már több kiderült, pl. hogy ki nyafog, ha szerinte rossz ruhát kap, és melyik lány hogy mutat fürdőruhában. Pontosítok: Réka és Tita hogy mutatnak fürdőruhában. Hát... Vaskosan. A fotózást most is videóklipszerűen adták át a Topmodell szerkesztői, ami szeritnem nagy kár, mert megint csak glamour műsort kaptunk backstage helyett.

Azért néhány apróságra a lányokkal kapcsolatban így is fény derült, de félek, hogy csak a divatvilágjárta nézőnek. Értékeltem volna, ha a kiszavazáskor Vámos Viki elmondta volna a Topmodell jelölteknek, hogy az ügynökség nem lesz az anyukájuk, és ha a magyarországi melegből Dél-Afrikába küldi őket dolgozni, akkor nem biztos, hogy szólni fog, hogy figyeljél már, az a Föld másik félteke, ott ilyenkor van tél. Vagy azt, hogy a divattervező ruhájára úgy vigyázzanak, mint a hímes tojásra, mert ha tönkreteszik (szórakozásból abban pocsolnak a tengervízben), akkor nemhogy a modelldíjuk ugrott, de jó ha nem fizettetik ki vele a kárt, és ha nem írják le örökre a divatszakmában. Azonkívül a topmodellséghez az is hozzátartozik, hogy a modell minden ruhában köteles gyönyörűnek érezni magát, és nem nyilatkozhat úgy, hogy ez a ruci milyen gagyi. Azért kapja apénzét, hogy propagáljon és nem azért, hogy pocskodniázzon. Negatív véleménye természetesen lehet, de tartsa meg magának, ne közölje avilággal és főleg nem akkor, amikor épp az adott ruhát viseli, a reklámfotózást megelőző ruhapróbán. Sejtésem szerint alányok nincsenek tisztában vele, hogy a fotózás előtt és utáni viselkedésük is - reményeim szerint - górcső alá van véve, és reménybeni Topmodellségük ezektől is függ.

Dehát kiszavazás nem volt, merthogy az ’annak most vissza össze kell pakolnia és el kell hagynia a modell lakást’ mondat igen nagy kétségbeesést okozott volna a többségében Európa határát korábban át nem lépett lányok között.


Írta: Darnyik Szilvia , Dátum: 2006-12-06






ALMAF