Várakozás felsőfokon

Az meg milyen kellemetlen lett volna Parisnak, ha mellőznie kellett volna a rajongó tekinteteket a bevonulása alatt.

Hatalmas tömeg gyűlt össze a XIX. században Pollack Mihály tervei alapján épült, egykori Wurm Ház, ma Dorottya Palota épülete előtt. Az emberek ácsorogtak, s velem az élen senki nem értette, miért nem engednek be teremtett lelket sem a morcos biztonságiak– valahogy így kezdtem a Coin megnyitójáról szóló tudósítást.

Már azt sem értettem igazán, miért ácsorognak az emberek odakinn, mikor pár perc múlva kezdetét kellett volna vennie az üzletmegnyitójának, de a valódi megrökönyödést mégsem ez okozta. Hiszen nem egyszer előfordult már, hogy késtek egy-egy divatbemutató kezdésével – bár tény, hogy akkor sem kellett az utcán várakoznunk. Valódi döbbenetemet azonban sokkal inkább a biztonságiaknak köszönhettem.

Kérem szépen, az úgy kezdődött, hogy megérkeztem, kerestem a bejáratot, s meg is találtam gyorsan. Előtte teremtett lélek sem tolongott, én pedig örömmel vonultam volna az üzlet belsejébe, ha egy kétajtós szekrény termetű, kopasz és morcos ábrázatú biztonsági rám nem förmed, s nem dörmögi az arcomba: Hééééééééééééééééééééélooooooooooooo! Egy másodpercig csak álltam és nem értettem a helyzetet. Magas sarkú cipellőmben és kis fekete koktélruhámban, aprócska táskámmal a kezemben csak lestem, s arra gondoltam vajon a mezőn vagyunk-e, ahol birkákat terelgetünk. Mert ezt a stílust körülbelül abban a szituációban tartottam volna elfogadhatónak, de a Dorottya utcában, egy elegáns üzletmegnyitó esetében semmiképpen sem. Már a nyelvem hegyén volt a csípős megjegyzés, miszerint „Nem őriztünk együtt birkát, jobb lenne udvariasabb hangnemre váltani” , ám mégis „jobbik” énem győzedelmeskedett bennem, s kissé hűvösen csak annyit kérdeztem „Mi a probléma?” Mint kiderült a marcona röfögéséből, rossz bejáraton próbáltam bejutni, ezt sérelmezte – mintha legalábbis besurranó tolvaj volnék, aki….igazából nem is tudom, mit gondolt. Hatalmas mancsát lengetve végül elmutogatta, merre induljak tovább, én pedig – bocsássa meg mindenki – bármiféle válasz nélkül otthagytam, immár az igazi bejárat felé véve az irányt.

Ott persze folytatódott a döbbenet, megpillantva a már említett tömeget. A kordon mögötti biztonságiaktól próbáltam megérdeklődni, mire várunk, miért nem engednek be és van-e sajtólista – hátha úgy hamarabb beljebb kerülhetek. Nem tudom, milyen céget bíztak meg a rendezvény őrzésével, de egyre inkább elhatalmasodott rajtam az érzést, hogy alapfeltételként szabták meg, az általam csak „IQ negatív”-nak nevezett értelmi szintet. Mert ez az ajtónálló sem bizonyult intelligensebbnek, iménti társánál. Hiába öltöztették őket fehér ingbe, tükrös cipőbe, a modoruk mégis pufidzsekis, bakancsos maradt, amolyan „kiesik a kapanyél a számból” stílusú. De már fel sem vettem, a hangsúlyt, amivel közölte velem: várjak, aztán kész. Hát, késznek kész voltam, ebben egyetértettem vele. Várni is vártam, hiszen mit tehettem volna mást. Szerencsére a várakozás nem nyúlt túl hosszúra, mert végre megérkezett Miss Hilton, s akkor leesett a tantusz. Ezért ez a nagy felhajtás! Ezért nem engedték be a nagyközönséget. Egyszerűen felduzzasztották a tömeget, hiszen ki villogtatná a vakukat, ki tolongana, ha mindenkit beengedtek volna az épületben. Az meg milyen kellemetlen lett volna Parisnak, ha mellőznie kellett volna a rajongó tekinteteket a bevonulása alatt. Így persze mindjárt más, hiszen már-már hollywoodi hangulat köszöntötte Hilton kisasszonyt, amint a mesterségesen létrehozott tömegben utat törtek neki saját – bizonyára a magyar ajtónállóknál jóval udvariasabb – biztonsági emberei. Miután a Híresség biztonságban eljutott rendeltetési helyére, mi is szabad utat kaptunk, s immár bezúdulhattunk mind ahányan voltunk. A kérdés azonban felmerült bennem, vajon érdemes-e? S nem azért, mert ne lettem volna kíváncsi a ruhákra, hanem azért, mert kissé elméretezték a dolgokat, s annyi ember zsúfolódott össze az egyébként méretes üzletben, hogy levegőt alig lehetett kapni, a kifutót pedig – ami, egyébként nem is értem miért, de egyáltalán nem volt felemelve, s így a modellek feje villant csak ki a hátak takarásából - szinte képtelenségnek tűnt megközelíteni. Így viszont vajmi kevés élményben részesített a megnyitó, hacsak nem abban, miképp kell az utcán várakozni, a modortalan biztonságiakat elviselni és egy szardíniás doboz hatású bemutatón azon erőlködni, hogy lássunk is valamit. Mindezek ellenére – amennyit láttam belőle – a bemutató nívósra sikeredett, az üzlet is szép, csak kicsit több odafigyeléssel kellett volna megrendezni az egészet.

• Ekhó