Divat, csevegés és némi eszem-iszom

Nőiesek, elegánsak, sokat sejtetőek mégsem szembetűnően kihívóak. Szépek, ennyi az egész!


Le kell szögeznem, elfogult vagyok. Személy szerint, nagyon szeretem Megla Rózsa ruháit. Nőiesek, elegánsak, sokat sejtetőek mégsem szembetűnően kihívóak. Szépek, ennyi az egész! S mindig van egy-két darab, amelybe szó szerint beleszeretek. A múltkor egy csodás kabát rabolta el a szívem, most egy gyönyörű ruha. Mit tegyek?



Ráadásul maga a bemutató is remekül sikerült az Aprtito Étteremben: zsúfolásig megtelt a helyszín, még az utcán is tömött sorokban álldogáltak a vendégek, hogy láthassák Rózsa legújabb remekeit. Míg a bemutatóra várakoztunk, lehetett iszogatni vagy épp ínycsiklandozó fasírtgolyócskákat majszolni, utána pedig mini torták, mini jégkrémek, mini üvegedényben – mint egy szögletes mécsestartó – mini eper-menta zselék vártak minket. Aki nem sietett az tehát eszegethetett, s közben eszmét cserélhetett a divatról bent az étterem falain belül vagy az előtte felállított, gólyalábú körasztalkáknak támaszkodva. Én ez utóbbit választottam ezen a kellemes nyár estén, s olyannyira belemerültem a beszélgetésbe, eszegetésbe, hogy csak 11 után jutott eszembe hazaindulni. De hát, jó társaságban könnyen repül az idő!


Írta: Ekhó , Dátum: 2008-10-09






ALMAF