Balaton Sound 2009

Újabb 12 név a Heineken Balaton Sound 2009-en (július 9-12.)

BalatonKevesebb mint ötven nappal az idei balatoni nyár legnagyobb eseményének kezdete előtt már megtekinthető a harmadik Heineken Balaton Sound (Zamárdi, 2009. július 9-12.) négy legjelentősebb színpadának részletes programja a fesztivál honlapján. A már korábban bejelentett világsztár fellépők és hazai fesztiváltársaik mellett a szervezők még 12 előadóval bővítették a 2009-ben négy napon át dübörgő, egyedülálló hangulatú esemény programját. Többek közt Richie Hawtin berlini udvartartásának legjobbjaival, Magdával és Heartthorbbal kiegészülve extra partyelemekkel kárpótolja rajongóit a tavaly elmulasztott klubórákért. Szintén ezen a helyszínen veszi majd le lábáról közönségét szépségével, turntable tehetségével és klubolásra született szerzeményeivel Csehország legnépszerűbb djane-je, Lucca, valamint itt mozgatja a potmétereket Ibiza kedvenc french touch dj-je, Richard Grey is.


A Heineken Balaton Sound 2009 sikeres endje

Balaton Sound 2009 Vámosi Vikivel a közönségbenErős kezdéssel, majd három teltházas nappal összesen 94 ezer látogatót számlált a harmadik Heineken Balaton Sound, melyen Vámosi Viki topmodell is ott mulatott. „Ilyen szép helyen még nem játszottunk”- nyilatkozta Zamárdiról a Sound egyik sztárja, az Orbital, de hasonlóan vélekedett majd’ az összes nemzetközi csapat, sőt a Black Cherry tagjai odáig jutottak, hogy mindenképpen visszajönnének, és akár itt is élnének. Több zenekart be is szippantott a soundos éjszaka, a pörgős buliban még hajnalban is lehetett találkozni, hol a Nouvelle Vague, hol az Ozomatli, vagy akár az Eskorzo tagjaival. A japán Kyoto Jazz Massive a közönségről áradozott, mint elmondták szerte a világban ritka ilyen vibráló hallgatóság előtt játszani. És nagy barátságok  is kaptak erőre a Soundon: David Guetta, ahogy végzett a Samsung Mobil Arénában, azzal a lendülettel át is ment a T-Mobile Teraszra, ahol Svan Vath-hez csatlakozva együtt táncoltatták a közönséget hajnalig.

A fellépők és a látogatók mellett úgy tűnik, a helyiek is elégedettek a fesztivállal, legalábbis ez tűnik ki Zamárdi alpolgármesterének szavaiból, aki úgy nyilatkozott, hogy  ötéves szerződést kötött a város a Sound szervezőivel. Mint elmondta, komoly anyagi bevétele származik a városnak a fesztivál létéből és természetesen a turisztikai vonzereje is jelentős. „ Azt reméljük, hogy aki itt jár, megszereti
Zamárdit és a Balaton legszebb panorámáját látva visszajár majd" -
fogalmazott Egyed Zoltán.


Heineken Balaton Sound 2009 lesz (július 9-12.)

BalatonKilenc világsztár már biztos fellép Zamárdiban, a Heineken Balaton Sound-on 2009. július 9-12 között. MOBY, KRAFTWERK, UNDERWORLD, THIEVERY CORPORATION, RÖYKSOPP, ERICK MORILLO, CARL COX, RICHIE HAWTIN valamint DAVID GUETTA fellépése azt is sejteti, hogy a tavalyihoz hasonlóan most is elfogyhatnak - már a kapunyitás előtt - a jegyek. És ez még nem minden: a szervezők további sztárokat is ígérnek a - négynaposra bővülő - fesztiválra.





ALMAF