Göd

A Régiók Szépe 2006 szépségverseny a fiatal tehetségeket felkarolja

Szépek, fiatalok, tehetségesek

Régiók Szépe 2006Idén indul útjára a Régiók Szépe verseny, melyen az ország hét régiójának legszebbjei versengenek majd a koronáért. A kezdeményezés nem csak jótékonykodik (a bevételek egy részéből uniós gyerekjátékok lesznek), de a fiatal, tehetséges előadóművészeknek is teret ad majd a bemutatkozásra. A versenyre 2006. szeptember 4-én éjfélig jelentkezhetnek a szépek és bátrak. Az első kör egy régiónkénti elődöntő a következő helyszíneken: Győr, Veszprém, Szekszárd, Eger, Nyíregyháza, Szeged, Göd, a záró kör pedig a budapesti döntő, 2006. november 25-én. A szervezők nem csak szép lányok jelentkezését várják, hanem olyan tetséges fiatalokét is, akik az elődöntőkön szeretnének színpadra kerülni. A produkció lehet tánc (egyéni/páros/csoport), akrobatika, zenés produkciók, bűvészet, divatbemutató vagy a versenyző általad tervezett ruhakollekció is.

Ha jelentkezni szeretnél, akkor küldj egy bemutatkozó anyagot magadról és a produkciódról ide: 1396 Budapest, Pf. 473, vagy érdelődj itt: info [a] amagazin.hu

A szervezők ígérete szerint az elődöntők legszínvonalasabb produkciói a döntőre is meghívást kapnak majd.


Felina 2007 fürdőruhabemutató volt Gödön (július 31.)

Minden igényt kielégítő fürdőruhák

’Nem csak a 20 éveseké és a nádszál karcsúaké a nyár!’ - ez a Felina mottója, és azt ajánlja, segít nekünk, ha nem vagyunk elég kitartóak a fogyókúránkban és koplalással nem érjük el a kívánt eredményt. Az érdeklődők Gödön csodálhatták meg a 2007-es kollekciót, a Conturelle-t, amely mindent tud, amit a Felinák, de viselőjének ráadásul még könnyed, ’fényűző’ érzést is ad. A Felina 110 éve törekszik arra, hogy fürdőruhái kiemeljék viselőjük előnyeit és leplezzék hiányosságait. A legújabb kollekció, a Conturelle kicsit különbözik a megszokott Felina modellektől, de Európa szerte sikert aratott a fehérnemű piacon. Különlegessége, hogy alakformáló és még koktélpartira is viselhető, valamint, hogy minden modell vállpántja szabályozható, akár nyakba is akasztható, és színtől függetlenül minden kosár alábélelt.





ALMAF