Triollo

Fekete ruciban a falatnyi bikinis közönség között? - mit volt mit tenni, beálltam addig is a színpadlesők táborába.


Amikor először került szóba Debreczeni Ildikó bemutatója kifejezetten örültem, a vizsgák után végre valami igazán izgalmas élménnyel koronázhatom meg a nyarat. Szó szerint, ki voltam éhezve a kulturális programokra.



Kezdeti lelkesedésem csak az úti cél, Szolnok hallatán apadt szemernyit, miután más egyéb híján a térképes segítséget is igénybe vettem, a távolság pánikba ejtett. Nálam az utazás (is) hangulatfüggő. Van úgy, hogy 80 nap alatt az egész világot keresztbe szelném, máskor a kislábujjamat se dugnám ki a nagyszobából.

Mondanom sem kell, feleslegesen aggódtam. Ha adott egy a GPSével társalgó sofőr, aki nem mellesleg kitűnő fotós, s aki kilométerenként legalább kétszer mosolyt csal arcunkra, ami az őrületesnek tetsző táv pusztítását illeti, az ember lányának nincs is olyan egetverően nehéz dolga. El kell engednie magát s az út gyönyörei helyett/mellett időnként a volán mögé koncentrálva a fotómasinák virtuózával együtt kacagnia. Na persze gikszer még így is becsúszhat. Azok szerint pedig, akik már az anyatejjel is Murphy filozófiáját szívták magukba, ez egyenes elkerülhetetlen. És lőn!

A céltól alig néhány kilométernyire, épp az elágazás előtt, ahol a felüljáróra kanyarodva, végre elhagyhattuk volna a csupa aszfalt autópályát, a piros csoda felmondta a szolgálatot. Nagyobb baj hálisten nem történt, az autó hűtővize forrt fel, így egy negyedórás, leállósávos veszteglés után, repeszthettünk is tovább a szolnoki strand felé. A következő meglepetést Debreczeni Dóra telefonja szerezte nekünk, a fürdőruhás bemutatót korábban kezdték, háromkor egész pontosan, mert egy fellépő visszamondta a szereplést a Pedrollo fesztiválon. Lerobbanással együtt éppen négyre futottunk be a helyszínre, rengeteg időnk maradt az esti divatszínház kezdetéig.

Fekete ruciban a falatnyi bikinis közönség között? - mit volt mit tenni, beálltam addig is a színpadlesők táborába. (Na jó, készültem, táskám mélyén lapult valahol egy csini kétrészes, de valahogy se a test, se a lélek nem vitt rá a „vetkőzésre”.). Egy percig nem lógtam ki a sorból, hála a tiszaligetekieknek. Nem éreztem, nem éreztették velem, kissé túlöltöztem a társaságot. Bőven maradt kapacitásom Rocker Zsolti poénjaira hegyezni a fülem és jókat derülni a hallottakon. (Ha a nevetés fogyaszt, súlyos kilókkal lettem könnyebb a szolnoki út alatt). A komikus után egy fiatal rocker banda adott ízelítőt gitártudásából, míg ők a húrokat nyúzták, tettem néhány kört a strandon. Ahhoz képest, hogy a Pala, hogy le van robbanva, Szolnokon tényleg élmény a fürdőzés, és nemcsak a széles medenceválasztékra gondolok, (hideg, meleg, ha jól emlékszem még hullám is van), de a strandközönség is egészen más, mint Pesten. Nyájasabb, barátságosabb persze…

Röpült az idő. A színpadot nagy csinadrattával már az esti programra cicomázták, teamécsesek, motorok kerültek az elő- és háttérbe, ésatöbbi. Élmény volt figyelni. Közben megejtettük az interjút Debreczeni Ildikóval is, akire Fink Evelin mellett, a mesés este - természetesen jelmezek és varázsos toalettek felől közelítve a dolgot -, oroszlánrésze hárult. Nemcsak tehetsége, hozzáértése nyűgözött le, de az a fajta emberséges kedvessége is, mely kevesek sajátja. Ennek tudatában, már cseppet sem csodáltam, hogy lánya, Dóri, aki nem csupán modellként bizonyított a színházba hajló, összművészeti produkcióban, kedvesség tekintetében legalább is, édesanyjára ütött.

Mind személyiségükkel, mind divatbemutatójukkal le vettek lábamról. Kell ennél több? Részemről aligha. Bár Szolnok tényleg nincs közel (nincs is olyan messze – mondom, írom, pötyögöm most a nagyszobában…) jövőre ugyanott, velük. Izgatottan várom!


Írta: MZ , Dátum: 2007-08-14






ALMAF