Halálfejek árnyékában…

Egy divatbemutató, szerintem legalábbis, nem vagy csak nehezen mérhető pusztán az ott készült fényképeken.


A Ticci szalon divatbemutatójáról szóló jegyzetemet kénytelen vagyok afféle mentegetődzéssel kezdeni.



Talán, helyesebb lenne, ha helytállásnak nevezném, saját véleményem megvédésének, bár tudom nem bíróságon vagyunk s talán erre nincs is semmiféle szükség, mégis, így parancsolja az a bizonyos belső hang, aki csak ritkán és akkor is suttogva juttatja kifejezésre szándékát, akaratát.

Ecker Szilvia hozzászólását olvasva, bizony motoszkálni kezdett bennem valami, ámbátor más irányú elfoglaltságaim miatt, sokáig hallogattam Ágoston Stefánia kollekciójához írt védőbeszédemet. Halogattam egyfelől azért, mert úgy hiszem, mindenkinek magát kell megvédenie s mert tudom, hogy aki beszállt a divatringbe, hozzá van szokva az ehhez hasonló maflásokhoz. A művészembert mindig érik kritikák, amik jobb esetben, ha nem kifejezetten bántó szándékkal íródtak, még az illető javát is szolgálhatják, utat mutathatnak a pozitív irányú fejlődéshez. Ebben a tudatban a kritikához sem szerettem volna hozzászólni, mégis, védelem ide vagy oda, egy dolgot szeretnék megosztani.

Egy divatbemutató, szerintem legalábbis, nem vagy csak nehezen mérhető pusztán az ott készült fényképeken. A hangulatot nem mindig adják (a körülményeknek köszönhetően, világítás, etcetera), adhatják vissza ezek a fotók, nem lehet mindig színe-szaga a dolognak. Olyan ez, mint mikor egy idézetet kiszakítunk a teljes szövegből, megcsonkítva az alkotást, egyáltalán nem biztos, hogy helyesen értelmezzük az olvasottakat. Ha egy divatbemutatóról leválasztjuk a zenét, a fényeket, a lányok mosolyát, jelen esetben a rockabilly táncosok valóban frenetikus élményt nyújtó produkcióját, lehet, hogy másképp értelmezzük azt, ami volt. Nem állítom persze, hogy példának okáért egy Chanel kollekciót bemutató fotósorozat nem tükrözi híven alkotója tehetségét. De talán ezek a képsorok direkt ilyen céllal készülnek. A beállítások, a fények mind-mind azt szolgálják, hogy az adott ruhadarabok a lehető legelőnyösebb színben tűnjenek fel. A divatbemutatón elkapott jelenetek esetében erről csak feltételesen beszélhetünk. Állóképeken mérni a mozgást, a lendületet - kemény dió.

Persze még mindig fenntartom az ízlések és pofonok közhelyét, mindenkinek más a szép, a jó, ami érdek nélkül tetszik. Lehet, hogy magam elfogultan nyilatkoztam a látványról, de az kövezzen meg elsőnek, aki helyemben másképp tett volna. Nem nagyítóval szemléltem az egyes darabokat, az összhatást néztem és a feelinget, ami szerintem rendben volt.

És mielőtt még valaki szóvá tenné, hiányolná, megjegyzem, magam is örülök a kritikának. Bizonyítja, hogy manapság igenis érdekli, megosztja, fejlesztő vitákra indítja az embereket a divat, a divattervezők és alkotásaik.


Írta: MZ , Dátum: 2007-03-20






ALMAF