My backstage 2 – avagy hogyan készül egy rendes újságíró a bemutató előtt

My backstage 2 – avagy hogyan készül egy rendes újságíró a bemutató előtt

Előző bejegyzésem alkalmával felvázoltam a derült égből bemutató szituációt, azaz azt a helyzetet, amikor órákon belül, netán nem épp otthonról elindulva kell megjelenni valahol. Saját káromon tanulva, megjegyezhetem, aki újságíró és nem 8 órában, az tartson magánál diktafont, de minimum papírt és tollat váratlan vész esetére.

Esetleg egy túlélő hátizsákot cipelve magával, akadjon nála váltás ruha, alkalmi cipő, instant smink és frizura… De félretéve a tréfát, az első három dolog tényleg nem árt, a többi meg…(úgysem a ruha teszi a tudósítót/riportert)

De lássuk, mit is tesz az újságíró, ha előre megfontolt szándékkal érkezik a tett színhelyére, például mint legutóbb, amikor Medvegy Klára, Krizsán Erika, Ecker Szilvia és Kővágó Gabriella bemutatójára voltam hivatalos...azaz mit teszek én, mert ahány publicista, annyi szokás.

- Tehát elsőként felmérem tudásomat az adott témáról, s ha kevésnek bizonyul tájékozódom. (Ez cseppet sem haszontalan dolog, ugyanis jobb, ha az ember úgy próbál beszélgetni valakivel valamiről, hogy nem csak annyit képes mondani neki: Szép esténk van.)
- Interjú előtt, nem árt összeírni néhány kérdést sem… (Bár ezeket úgysem fogjuk elolvasni, ugyanis a beszélgetés általában megy magától, ám ha mégsem menne, lányos zavarunk vagy alanyunk szűkszavúsága miatt, akkor legalább van némi segítségünk.)
- Azt is, jó tudni hová is kell mennünk. (És nem csak annyi dereng, hogy pl. Jókai klub, mert ennél azért körülhatároltabb célmegjelöléssel kell elindulnunk.)
- Ha perfekt mód ismerjük fővárosunk úthálózatát, akkor a pontos cím birtokában azonnal neki is vághatunk.
- Ha nem, mérlegelnünk kell, mert autóval és tömegközlekedéssel is más-más útvonalon, más-más időhányad alatt érhetünk célunkhoz.
a: Autóval térképet ragadhatunk, vagy jobb esetben hagyatkozhatunk a GPS-re – ó áldott technika!
b: Tömegközlekedés esetén kissé szöszölősebb kibogarászni, hogy mivel menjünk, hol szálljunk le, hány megállót zötyögjünk, s utána még hátra van az utolsó megállótól a pontos címig való elkutyagolás – ilyenkor remélhetőleg, nem az ellenkező irányba indulunk.

Persze most nem szóltam olyan apróságokról, hogy jó tudni, milyen fokú eleganciát kívánnak meg tőlünk az adott bemutatón, mert túlöltözni a többieket épp oly kínos, mint alulöltözni őket. Természetesen azzal mindig takarózhatunk, hogy újságírók vagyunk, mi épp dolgozunk (ez főképp az aluöltözködésre igaz), de azért mégis… Elegendő papír, toll, tartalékos toll, extra toll is legyen nálunk, mert az ördög sosem alszik, és pótelemekről se feledkezzünk meg, mert elég kínos, ha a beszélgetés közben leheli ki az utolsó szuszt a diktafon.

Remélhetőleg a fenti pontokat betartva már nem ér váratlan meglepetés, és nem a bemutató helyszínéhez vezető ajtó előtt toporogva ébredünk rá, rossz dátumra emlékeztünk.

• Ekhó