Toni&Guy 2003 hajshow Budapesten (április 2.)

Hurrá, hétvége! A vadiúj autómmal és a nem annyira vadiúj (de annál vadítóbb) pasimmal céltudatosan haladunk az ország egyik csendes szegletébe.


A show és ami mögötte van

Toni And Guy 2003

Hurrá, hétvége! A vadiúj autómmal és a nem annyira vadiúj (de annál vadítóbb) pasimmal céltudatosan haladunk az ország egyik csendes szegletébe. A napsütés verőfényes, a hangulatunk nemkevésbé. 'Csak még beugrom ide. Nem lesz több tíz percnél.' - pattanok ki a járgányból és azzal a lendülettel máris a Schwarzkopf székház felé veszem az irányt. Belépve a körpanorámás hallba kétszázfős lányseregbe botlom.



’Ó-ó’ – suhan át agyamon a balsejtetű felismerés – ’ez bizony több lesz, mint tíz.’ Márminthogy perc tudniilik. Ennyit szántam ugyanis arra a válogatásra, amelyikre az ügynökségem küldött azzal az útravalóval, hogy a jó öreg Schwarzkopf a Toni&Guy-jal karöltve kívánja bemutatni legújabb hajkölteményeit a közeljövőben. Az S-es cég talán mindenkinek megvan, a Toni és csapatáról pedig a kevésbé felkészülteknek annyit, hogy angol felségjelzésű fodrászhajóval túrnézó hajszobrászok csapata.

Aki már járt haj-show válogatáson, az tudja, aki meg még nem, de érdekli, annak elmondom, hogy ezek az összejövetelek valamiért nagyon népszerűek. Ha az ember lánya betéved egy ilyesmire, az kösse fel a felkötnivalóját, de rendesen! A megjelentek minimális létszáma átlagban kétszáz körül mozog, de ez még önmagában semmi, mert a legtöbbjük válogatott szépség, hogy már szemtelenül alacsony korukat ne is említsem. Igen ám, de az olyan rutinos rókák, mint én, már tudják, hogy itt bizony nem a külcsín mérettetik meg, hanem a kitartás, és a munka iránti alázat.

Hát, most biztosan valami meglepőt mondtam, hiszen a gőgös modell-imidzs sehogysem fér össze az alázattal – külsősként szemlélve legalábbis. Pedig itt sem szól másról a mese. Teszem azt, ha egy magas, karcsú, huncutul göndörödő és óriás hajkoronával, valamint pisze orral megáldott csitritől megkérdezi a Toni & Guy vezető hajfodrásza, hogy vághat-e a hajából egy keveset, akkor a helyes válasz nem a heves fejrázás.

Bármilyen hihetetlenül is hangzik, időről-időre azt tapasztalom, hogy a haj-show válogatásokon megjelenő lányok többsége vadul tiltakozik, ha vágásról, vagy festésről esik szó. Az ő hajához aztán ne nyúljon semmilyen Londonból ideröppent mesterfodrász! Persze, ne. Csak akkor nem kell megjelenni egy olyan modellválogatáson, ahol az esemény, amire lányokat keresenek, éppen erről szól. Egyszerűen hangzik, igaz? És mégsem az. A kétórásra (!) nyúló válogatás végére felére csappant a létszám. A többiek úgy döntöttek, nem értik a tréfát, és mivel már veszélyesen közelinek hallották a fodrászolló csattogását, még idejekorán leléceltek. De ha valaki már elszánta magát, hogy pénzért és hírnévért bármit alapon vágat, sőt, ha kell festet is, nos, akkor jön még csak a java.

Már maga a válogatási procedúra is csak erős idegzetűeknek ajánlott. A hatalmas tárgyalóteremben toporognak a lányok, trendien unott fejet vágva: nekik mindegy, ők csak úgy itt vannak most, mert miért ne. Félórás késéssel, olaszos temperamentummal, az angolt némettel keverve berobban a világhírű fodrászcég feje, nyomában a slepp. Lendületesen odalép az egyik falat támasztó lányhoz és két oldalról orcáncsókolja: “Hello, my beauty!” A lány arcán meglepettség, ő nyilván nem emlékszik rá, mikor is tegeződhettek össze. De a dzsigoló nem zavartatja magát, sőt, szemmel láthatóan élvezi, hogy száz szép magyar lány körgyűrűjében ő most az egyetlen és a legfontosabb hím.

A szempontokat sosem leszek képes megfejteni, pedig tapasztalatom is, megfigyelőkészségem is van elég. Mégis azt kell mondjam, hogy sokkal inkább szerencse, mint szépség kérdése az, hogy végül is ki nyeri a pályázatot. Hogy akkor mi tart két óráig? Hát a fíling! Ez a sok tehetséges kezű ember nem azért repült ide a ködös Albionból, hogy tíz perc alatt összeválogassa azt a tíz modellt, akiken aztán bemutathatja a tudományát. A fontos események sokáig tartanak. Meg kell adni a módját.

Kiválogattak. Éljen. Lőttek a közös pihenésnek. Ez a hétvége is munkával telik. Az már csak a szerződésaláírás után jut eszükbe a szervezőknek, hogy bizony-bizony elővágásra és előfestésre lesz szükség, az pedig csak ma megoldható. A szomorú tények: a délután kettőkor kezdődő válogatásról este nyolc után szabadulok – még hosszú, de már lazacszínu hajjal, túl a ruhapróbán.

Másnap van. Reggel kilenc. Már rég a Hajógyári-szigeten lenne a helyem, ehelyett a második kört teszem az Árpád-hídon. Nemcsak az autó, de a nemtömegközlekedés is új. Hol a csudában kell rákanyarodni a hídról a rakpartra?! Igaz, hogy időbe telik, de mint már annyiszor, most is megbírkózom a feladattal. Az Event’s Hallban már tökéletes a készültség: a nézőtér sem kicsi, de a színfalak mögött van csak igazán hely a szaladgálásra. 

Aktuális munkaadóm, az olasz fodrászmaffiavezér széttárt karokkal fogad: “Szilvia, hol tekeregtél eddig?” Magyarul is hadarok néha, de angolul általában dupla sebességre kapcsolok. Bele is kezdek egy soha véget nem érő összetett mondatba az új kocsiról, meg a pesti forgalom lehetetlenségéről, de a mester haragja olyan gyorsan elpárolog, ahogy jött. Egy cuppanos puszival a pofimra zárja rövidre a témát. Hiába, az olasz temperamentum... Aztán még vagy félóráig nem történik semmi. A sürgésforgás nemzetközi: német sminkesek és technikusok dolgoznak angol mesterfodrászok kezei alá. Az öltöztetőnőnk egy tündér, és természetesen olasz.

Tobi, az angol hajszobrász, aki a Toni & Guy cég egyik főtisztje, és akinek a gondjaira bíztak leültet egy tükör elé, hogy szembesítsen a tényekkel. “A haj hosszát nagyjából vállig érőnek hagyom. A tarkón egy kicsit felsliccelem, hogy szellősebb hatást keltsen. A frufrut sréan vágom, jobbról balra lejtésben. A pajeszokat asszimetrikusra metszem majd, mert ha egyforma hosszú, az túl unalmas. A hajszín három komponensből áll majd: a világosszőke ráomlik a mézszőkére, a fejbúbon pedig egy lazacszínű folttal bolondítom meg a frizurát. Hát ennyi. OK?” Hacsak nem mond a fodrász valami nagyon durvát, akkor ilyenkor mindig ráhagyom. Egyrészt, mert úgyis olyanra vágja, amilyenre akarja, másrészt meg ezért fizet, nem vagyok alkupozícióban. Nagylelkűségemet és vállalkozószellememet díjazandó elárulja, hogy a lazac miatt ne aggódjak, két-három mosás után kijön.

Koreográfiapróba a német szervezőhölggyel. Irtó jófej, csak dohányzik a színpadon. A németek sokat szívnak. Nem baj, magas a terem, majd a mennyezeten egy csomóba gyulik és lebeg. A zenénk több, mint ritmusos: dübörgő, durva techno – ez is a német izlést dicséri. A koreográfiában egyszerre négyünknek kell egymásra hangolódnunk a színpadon. A barátom a próba után bevallja, hogy ő bizony nem tudta volna megjegyezni, én viszont ismét megállapítom, hogy a női agyat nem tájékozódásra tervezték. A jobb-bal tévesztése már elcsépelt, de az előre-hátra azért menni szokott. Az itt látottak azonban cáfolták eddigi optimista feltételezésemet.

Felcsendül, helyesbítek, berobban a zene. A lányokkal együtt talpig sminkben, vizes hajjal, vágópelerinben várjuk az entrée-nkat. A porondmester Tonit, a fodrászomat szólítja a színpadra, mi pedig kézenfogva, tapsvihar közepette lépünk a publikum elé. A Mamám a színpad szélénél guggolva, remegő térddel, de elszántan fotózva nézi végig, amint egyetlen lányát módszeresen megszabadítják sokáig növesztett arany tincseitől. A show után töredelmesen beismeri, hogy bizony komoly erőfeszítésébe került nem odarohannia, és nem kitépnie az ollót a mester kezéből, hogy ’most már aztán elég legyen, nem látja mit csinál!?’ 

Röppke félóra alatt elkészül a mestermű. Vad lett és tépett, színekben játszó, ravaszul komponált. Zsengébb korú lányzók van, hogy elsírják magukat az eredmény láttán. Én fogpaszta mosolyomat körbevillantva sétálok végig a kifutón, mert boldog vagyok: véget ért ez a munkanap is. Tobi pedig el van ragadtatva, hogy a modell is és a szakma is elégedetten távozik.

A fodrász-show-kban az a jó, hogy megkapod a legtrendibb frizurát a fejedre, és ráadásul teljesen ingyen. A hátrányuk, hogy modellként nem olyat kapsz, amilyet kérsz, hanem amilyet megérdemelsz, és ráadásul karikírozott formában, hiszen ezek a hajak nem utcára, hanem kifutóra készülnek. Némi csattal, hajpánttal, meg kalappal fűszerezve azonban túlélhető a hajnövesztés kritikus periódusa. Ha pedig akarsz, tanulhatsz az esetből: ha követni szeretnéd a legújabb londoni trendet, vágass magadnak kapcsolat nélküli frizurát. Hogy sikkesebb legyen az új hajad, a fejbúbodon vágasd rövidre a tincseket. Minden menő, ami asszimetrikus, és lehetőleg sokszínű, de a túlzott kontrasztoktól óvakodj. A lazacszínnel pedig különösen vigyázz: két-három mosáson már réges-rég túl még mindig a frizurám dísze... 

Fotók a Toni & Guy haj-show 2003-ról


Írta: Darnyik Szilvia , Dátum: 2003-04-03






ALMAF