Köles Judit költővel, ékszerkészítővel beszélgettünk (április 22.)

A magas, barna lánnyal telefonon egyeztetünk interjú időpontot. „Arra gyere, amerre az öveket látod!” – mondja – „fel vannak akasztva a pultra”.


Nemcsak a jó pap, az igazi elhivatott is holtig tanul!

Köles JuditA magas, barna lánnyal telefonon egyeztetünk interjú időpontot. „Arra gyere, amerre az öveket látod!” – mondja – „fel vannak akasztva a pultra”. A tájékoztatás csak a WAsárnapi Művész Piacon, vagyis a WAMP-on nyeri értelmét, az Erzsébet téri kavalkádban valóban irányjelzőként funkcionálnak a Threebon Divat-Stílus Designer csoport pink-fehér pettyes derékravalói. Köles Juditnak már a kézfogása is határozott, ami pedig terveit illeti – ha olykor magára is hagyja a dolgokat, hogy saját medrükben csordogáljanak tovább – elképeszt sokoldalúságával. Nemcsak antikolt ékszercsodák születnek törékeny kacsója alatt, de egy-egy vers kimunkálására is időt szentel.



MZ: Mennyire hozta be a számításaidat a WAMP, sok az érdeklődő?
Köles Judit: Nem tudom, hogy általában milyen tömeg szokott lenni, de szerintem ennél sokkal nagyobb tömeg nem is lenne kényelmes. Ez most épp ideálisnak tűnik.

MZ: Modellként kezdted, aztán mégis az ékszereknél kötöttél ki…
KJ: Az nagyon régen volt, igen. Tulajdonképpen színész szerettem volna lenni, de az ember tizenhat évesen még nem biztos, hogy tudja, mihez szeretne kezdeni. A múlt évezredben, egész pontosan ’91-ben a Look of the Yeart követően, pár hónap bécsi munka során döbbentem rá, a modellkedés nem nekem való. Pár év bolyongás után végül a G.N.M.-ben (Gór Nagy Mária Színi Tanoda) kötöttem ki, Zsurzs Kati osztályában. Ezzel párhuzamosan mindig írtam, festettem.

Most harminchárom éves vagyok, de igazából még most sem tudom, mi leszek, ha nagy leszek. Nagyon sok mindent csinálok, idén már a negyedik antológiában jelentek meg verseim a Littera Nova kiadónál, de igazából önálló kötetre készülök, amit fél, egy éven belül valószínűleg ki is adnak.

A kiadómnál rendezett felolvasóesteken színészként szoktam tolmácsolni a felolvasásra szánt műveket általában havonta egyszer. Az ékszerkészítés mellett, még ez az, ami nagyon sokat jelent nekem. Rengeteg érdekes emberrel lehet egy-egy ilyen felolvasóesten megismerkedni, tehát kapcsolat teremtésre is kiváló alkalom. Mivel nyilván a felolvasóesteken is a saját ékszereimet viselem, bizony odajönnek, megdicsérik, ami rajtam van, hogy jaj, de szép, hol vette. Így már előfordult, hogy valaki rendelt tőlem ékszert.

Ezenkívül dokumentumfilmeket szikronizálok, installációkat készítek, szóval mániákusan kreatívkodok. És mindezek mellett egy kreatív hobbyboltban is dolgozom, ez kell ahhoz, hogy el tudjam tartani magam.

MZ: Milyen feladataid vannak a kreatív hobbyboltban?
KJ: Eladóként elsősorban az emberek tájékoztatása. Nem olyan egyszerű feladat, nem arról van szó, hogy csak besétálnak hozzánk és azt mondják, ilyen ragasztót, vagy olyan festéket kérek, hanem elmesélem, megmutogatom a vevőinknek, hogy mit hogyan kell használni - persze, ha az őt érdeklő technikát épp ismerem. Végül is nyugodtam mondhatom, a boltban megismert technikák késztettek ékszerkészítésre.

MZ: Mi inspirál, ha ékszert készítesz?
KJ: Minden szentnek maga felé hajlik a keze, úgyhogy általában én vagyok az elsődleges szempont, az a cél, hogy az elkészült alkotás nekem tetsszen. Viszont mindig, minden egyes ékszernél elgondolom, hogy azt kinek készítem, hiszen mindegyiket valakinek csinálom. Ettől még egyáltalán nem biztos, hogy az illetőnek is tetszeni fog, de azért általában nyolcvan százalékban be szokott jönni. Például most már elvitték, úgyhogy nem tudom megmutatni neked, de csináltam egy olyan nyakláncot, amin minden egyes gyöngy kézzel készült, fekete-fehér dekupázsolt gyöngyök voltak benne, ami elég babra munka. Az volt az első, amit elvittek hál' istennek, bár még egy kicsit szerettem volna dédelgetni. Készítés közben Craig C. Melo feleségére gondoltam - az úriember az idei orvosi Nobel-díjat kapta -, akiről tudtam, hogy meg fog látogatni és egy nagyon elegáns hölgy, olyat igyekeztem készíteni, amiről úgy gondoltam, neki tetszeni fog. Viszont megvették előbb – nevet – ő nem is látta. Általánosságban elmondható tehát, hogy mindig személyekre készítem az ékszereimet.

MZ: Ki a célközönség?
KJ: Nem mondom, hogy feltétlenül a tiniknek tervezek, nem biztos, hogy ez egy tizenhat évesnek annyira tetszik ez. Bár itt a vásáron azért ők is megnézegették az ékszereimet, aminek nagyon örültem. De úgy látom, huszonöttől fölfelé már érdekli az embereket ez a dolog.

MZ: Milyen alapanyagokkal dolgozol szívesen?
KJ: Az antikoltat szeretem nagyon és minden színnek a sötétített változatát. Mondjuk, ha az alap egy nagyon szép élénk zöld, akkor én azt megantikolom, sőt némely gyöngyöt repesztő technikával készítek, ami baromi macerás, de megéri, az így készült ékszerek nagyon szépek lesznek. Egyébként idén majdnem mindent szabad, ami nem tilos! Susan Sarandonnal élve: „És még az sem baj ha táskás a szemed, feltéve ha van hozzá cipőd!”. Ami a gyöngyök színét illeti, a zöld mellett meghatározó még a lila összes árnyalata, a szürke, az ezüst, a kék és az elmaradhatatlan örök fekete-fehér, a szívem csücske.

MZ: Mennyi idő alatt készül el egy-egy ilyen csoda?
KJ: Abszolút az ékszertől függ, hogy mi az alapkoncepció. Van amelyikre elmegy egy fél nap, van amelyik egy óra alatt megvan. A nyaklánc az mindig sokáig tart, de egy gyűrű mondjuk elkészülhet egy, másfél óra alatt is. Attól függ, hogy milyen technikát alkalmazok persze.

MZ: Hordod is saját ékszereid!
KJ: Igen, szeretem őket, nekem tetszenek – mosolyog.

MZ: A Threebonosokkal osztozol közös pavilonon, hogy kerültetek kapcsolatba?
KJ: Ez egy régi dolog, Bajai Zsuzsi egy régi jó barátom húga, így találkoztam a Threebon tervezőivel. Nagyon megtetszettünk egymásnak. Először nem tudtam, hogy Zsuzsiék mit csinálnak, ők vették észre rajtam az ékszereket és aztán elkezdtünk beszélgetni. A közös munka igazából még csak most alakul, júniusban lesz majd egy divatbemutatójuk, amire már kérték, hogy készítsek nekik ékszereket. Szívből örültem a felkérésnek, nagyon megtisztel a feladat. Remélem, hogy a 3bon konstelláció fiatal hajtóereje visz majd újabb és újabb utakra mind a négyünket. Az együttműködésünk hatására a jövőben valószínűleg én is változtatok, Jutius név alatt kell majd keresni az ékszereimet.

MZ: Hogy képzeled a közös jövőt?
KJ: Fogalmam sincs. Nyitott vagyok bármire. Azt vettem észre, hogy nem jó terveznem, mert az sosem úgy alakul. Sokkal jobb, ha kicsit elengedem a dolgokat, jobb mederben tudnak olyankor csordogálni. Hogyha én akarok valamit, az nem úgy szokott sikerülni, úgyhogy inkább hagyom a dolgokat, hadd menjenek a maguk útján.

MZ: Aki Köles Judit ékszert szeretne, hol talál meg téged?
KJ: Remélem, hogy ezentúl itt a WAMP-on, egyébként meg a neten keresztül is lehet tőlem rendelni, ha valakinek bármiféle kívánsága, óhaja, sóhaja van. Ha valaki most azt mondja, hogy nem talált olyan színű ékszert, ami neki tetszik, de elmeséli, hogy az ő színvilága ilyen és ilyen, akkor személyre szabottan is nagyon szívesen elkészítem neki az általa kívánt ékszereket.

MZ: Van olyan személy, akinek előszeretettel készítesz ékszert?
KJ: Emese, gyönyörű fotós barátném például - igazi modellalkat - mindig megihlet. Ha látok valamit, akkor az mindig „emesés”, elképzelem, hogy ebből a gyöngyből mennyi mindent tudnék készíteni neki, ő állandó 'szenvedőalanyom'.

MZ: Kedvenc ékszerházad?
KJ: Nincs. De szeretnék megtanulni új technikákat. A tűzzománc például nagyon tetszik, csak eddig nem volt rá alkalmam. Elég sok mindent csinálok, és azt gondolom, az embernek nem kell annyira szétforgácsolnia magát, de a tűzzománc technikát tényleg jó lenne ismerni, az ékszerkészítésben azért az új távlatokat nyithatna meg számomra. Ránk, ékszerkészítőkre is áll, hogy tanulni kell, tanulni muszáj, folyamatosan.


Írta: MZ , Dátum: 2007-05-13






ALMAF