Budapest Fashion Week

Szakos Kriszta keresztbe-kasul csíkos öltözékei már az idén új vitorlára kapott tengerésztrend jegyében masíroztak


A Budapest Fashion Week szerdai nyitónapját életem azon „sok-kevés” pezsgő pillanatai közé kell soroljam, amikor félre minden beidegződött ódzkodásom, végre-valahára pozitív csalódás ért.



Hála legyen a szervezőknek, ezúttal se Hudini, se jópofa konferansz nem csigázták a nagyérdeműt szabaduló mutatványokkal színesítetve- nyújtva a műsort, divatra koncentrált esemény lévén egyes-egyedül a tervezők alkotásaira fókuszálhattunk.

A Mantra zászlaja alatt bemutatkozó Ormos Eszter Buddhán és Siván edzett fantáziája, lelkülete igazán színpompás kollekciót eredményezett, mezítlábas modelljeinek színrelépését nem hiába övezte összpontosított érdeklődés. Napernyővel játszó, rózsaszín gésája egyszerre lehetett a „dicső” múlt feslett asszonyainak no és a cyber jelen barbieasított nőszemélyeinek állított mozgó szobra, afféle ihletett "torzszülött", aki szépségén túl a huszonegyedik század veszélyeire, csapdáira is felhívta figyelmünket. Majdan magunkra öltve a sportosan elegáns, pamut kétrészest „Retrók vagyunk vagy sem?” – facsarhat a költői kérdés.

Mi viszont, divatbemutatókat élvezni vágyó közönség, míg a miérteinkre érkező milliónyi választ próbáltuk elcsitítani magunkban, Japánból máris a hatvanas, hetvenes évek libbenő szoknyás világába érkeztünk. Babos póló, babos szoknya, Papp Tünde a neved! A rozsdabarna, zöld árnyalataiban pompázó kollekcióval legalább bajba nem kerültünk, ez már tényleg retró volt a javából.

A rózsaszínben, pinkben, lilában utazó Nicole Design alkotásai között is találtunk szemrevalókat, a bőrkeresztekkel ékített farmerszoknya láttán még a tinédzser éveit taposó énekesnőt, a fiatal Madonnát is kifutóra vizionáltuk. Szakos Kriszta keresztbe-kasul csíkos öltözékei már az idén új vitorlára kapott tengerésztrend jegyében masíroztak elénk, kék-fehér helyett, csillámló ezüst és szürke, hiszen idén még fürdőruhák terén is a metál a nyerő.

Varga Tímea és Reök Cecília, vagyis a T.C. szemkápráztató, haute couture költeményei pliszírozásaiknak, csillogó strassz köveiknek köszönhetően Seherezádét is túlszárnyalták, ha nem is 1001 mesét, de egyet annál pontosabban láttunk kikristályosodni a színpadon. Persze álom volt ez is, ahogy Ágoston Stefániáé. Rockyra mosolygó Marót Viki, halálfej ékes fülönfüggők, mi más is lehetett volna, ha nem a Ticci? Próbáltuk szeretni, nem szeretni, a produkciót élveznünk viszont kötelező volt! A rockabilly feledhetetlen dallamaira úgyis égbe emelkedtek kalimpáló lábaink, nem csalás, nem ámítás, ültünk, miközben táncoltunk is egyre.

A felcsendülő taps már nemcsak a kesztyűs dámákat, az est során fellépő divattervezőket éltetette, akinknek, mikor, ha nem ezúttal, (nap)fényes produkcióikat követően, járt volna ki egy kis ünneplés?


Írta: MZ , Dátum: 2007-04-26






ALMAF