Budapest - Velence - Nizza - Budapest

Budapest - Velence - Nizza - Budapest. Egy nap alatt jutottunk el Velencébe (még sosem láttam), de a stopkultúráról kijelenthetem, h kihalt.

Nizzában jártam. Izgalmas útnak ígérkezett: autónk utcsó pillanatban kiderült fékhibája mitt úgy döntöttünk, stoppal megyünk. Egy nap alatt jutottunk el Velencébe (még sosem láttam), de a stopkultúráról kijelenthetem, h kihalt. Egy fia stoppos nem sok, annyit se láttunk az úton, pedig tizenórát autókáztunk. Az olcsó, fapados járatokra gyanakszom: ki stoppolna három napon át Dél-Spanyolországig, ha két óra alatt, hetvenezért oda-vissza viszik repülőn, ugye?

A Velenceiek divatkövetéséről inkább nem ejtek szót, mondjuk úgy - nagylelkűen szemet húnyva hiányosságaik fölött -, h nem ez a dolguk. Hanem az archaizálás gondolán, harmincezerért. Meg hát, mit is várhatunk egy olyan országtól, ahol a férfiakat még ma is arra nevelik, h a nő alsóbb rendű lény (a pincérnő zavarba jött, ha udvariasan szóltunk hozzá, és nyugodt természetességgel fogadta a másik asztalnál ülő helyi srácok enyhén lenéző modorát)? Egy ilyen országban a férfi legfejebb ha magának öltözik, az meg úgy is sikerül, a nő pedig jó esetben luxusprostinak, erre láttam néhány példát. Talán Milánóban (a divat egyik fővárosában) más a helyzet, és talán Velence a kivétel - nem jártam még taljánföld más részén -, de az összegzésem: lesújtó.

Velencéből Nizzába vonattal mentünk tovább (mert kusetben utazni biztos izgi). Hát, nem az, főleg nem, ha az olasz kalauz betuszkol a négyszemélyes, de kétfősre kifizetett kabinodba egy félvak, félrészeg, féleszű spanyolt, aki hiába csomagolja zacskóba a cipőjét, úgy is bűzlik. Amikor pedig szóváteszed a kallernak, h az már mégsem járja, h többet fizetsz, kevesebbet kapsz, akkor rendőrrel fenyegetőzik és még neki áll fejjebb. Megjegyzem, minket nem, de két szegény spanyolt valóban leszállított a rendőrség az éjszak közepén, miután félórát egyezkedtek egy állomáson... Ennyit az olasz lazaságról. Nem papírozzák túl az életüket (nem adnak pl. szlát semmiről), de nincs is biztosítékod arra, h amit kifizetsz, azt meg is kapod.

Nizza lényegesen civilizáltabb, amit reméltem is, mert szüleim még énelőttem majdnem ottragadtak. Mindig mondogattam is, h vajh’, miért nem mégsem, most lehetnék nizzai lány. De most, h láttam, mit ’vesztettem’, örülök, h végülis budapesti lettem. Oké, ott morajlik a tenger - félelmetes hullámokat vetve, öklömnyi kavicsokkal szegélyezve, h egy kűzdelem a fürdőzés -, meg van széles, pálmafás korzó, ahol mindenki fel-alá, de ha picit bejjebb megyünk, az utcák tisztasága a VIII. kerületével vetekszik. Kutyapiszok, emberi vizelet lépten-nyomon, ami láthatólag senkit sem zavar, mert néhány nap után már ismerősként üdvözölhettük az ürülékeket, megszokott útvonalunkon.

És hát a francia nők (nem is beszélve a férfiak) eleganciájáról. Na, az meg nincsen sehol. Párizsban többször jártam, de úgy alakult, h öt éve már nem. Azelőtt viszont folytonos megerősítést nyert az a fixa ideám, amit első pillantásra, kiskamaszként szereztem róla, jelesül, h a párizsi nők aztán értik a módját az öltözködésnek, sminkelésnek, frizurázásnak. Nem szépek, de elegánsak, nem kihívók, de pikánsak voltak térd alá érő szoknyáikban, finom púderük mögött. Hát Nizza nem Párizs, és tán Párizs se a régi már (hazafelé jövet szomorúan tapasztaltam lelakottságát a Gare d’el East közelében), de mégis nagyot csalódtam, h hiába vadásztam az én régi francia eleganciámra, nem jött szembe az objektívemmel az istennek se. Egy-két negyvenes-ötvenes nőben és férfiban még felfedezni véltem valamit abból az esztétikai tökélyből, amit talán költői eleganciának aposztrofálhatnék leginkább. Abból a dekadens, de azért tartást sugárzó stílusból, amit csak Franciaországban tapasztaltam eddigi útjaim során.

Ami ehelyett fogadott, arról reményeim szerint fotókat is láthattok majd (képszerkesztő gondjaim vannak, ez talán Nektek is feltűnt), de a lényeg: a magyar nők (főleg a huszon, harmincon korosztály) nagyságrendekkel trendkövetőbb dél-nyugat-európai kolléganőinél, és az erősebbik nem is figyelmesebb eziránt idehaza. A trendkövetést pedig pozitív jelzőként használom, azaz: a divatban tájékozott, öltözködéskultúrával és jó ízléssel rendelkező, de azért nem egyenruhás nők és férfiak országa, de legalábbis városa (Budapest) vagyunk. Nem hittem volna, h így fogok hazatérni, de most meglepődve tapasztalom, h az összehasonlításból bizony torony magasan mi jövünk ki jobban.

Úgyhogy... Hajrá magyar lányok! Hajrá magyar pasik! :)

• Via