Az Üveghegyen túl...

Az Üveghegyen túl... | HazaiDivat.hu - A magyar divat online otthona

A mesék valahogy így kezdődnek: Az Óperencián innen, de az Üveghegyen túl… Hát, ha az Üveghegyet nem is közelítettem meg, de az üvegkastélyt, azaz jégkastélyt egészen közelről megszemlélhettem az Operabál estéjén.

Megjegyzem, nem a nagy belépők idején, 8 óra táján tettem ezt, mikor mindenki a másik tyúkszemére taposva próbált a híres és még híresebb vendégekre legalább egy pillantást vetni… Nem, én inkább egy nyugalmasabb időpontban kerestem fel az Operaház bejáratánál pompálló jégcsodát, úgy hajnali 3 felé, mikor az elnéptelenedett utcán hazafelé indultam, annak ellenére, hogy odabent ekkor még javában folyt a mulatozás, tánc, móka, kacagás. S bár nekem nem kellett attól tartanom, hogy amikor 12-őt üt az óra, sütőtökké változik a kocsim, mégis a távozás mellett tettem le a voksom egy bizonyos időpontban. Pedig, mint a mesékben, akadt e bálon híres, gazdag és szép egyaránt…igaz, általában eme tulajdonságok nem egyetlen személyben találtattak meg ezen estén sem - persze kivételek mindig akadnak! -, de így legalább kereshette egyik a másikat, s ha rálelt eztán boldogan élhettek, míg… míg véget nem ért e csodás éjszaka.

De mielőtt véget ért volna, részesei lehettünk sok szépnek és jónak, s megfigyelhettünk mindenfélét. Színészeket, színésznőket, Amerikába szakadt és vissza-visszalátogató hazánk fiát újdonsült, szőke kedvesével, hallgathattunk világhírű művészeket s legeltethettük szemünket csodás, meglepő és mulatságos toaletteken. Ez főképp a hölgyekre volt érvényes és inkább az első kategóriát találtam jellemzőnek, bár akadt a másik kettőből is egy-két díszpéldány, ahogy a férfiak számára kötelező, sötét frakk vagy szmoking előírást is figyelmen kívül hagyták egyesek, és vajszín zakóban sétáltak, mit sem zavartatva magukat. Noha mindig azt hittem, hogy a nőknek sokkal nehezebb dolguk van az öltözködéssel, mint a férfiaknak, egy beszélgetés során azért kiderült, hogy bizony egyáltalán nem mindegy, az erősebbik nem képviselőinél sem, hogy mit kapnak magukra egy-egy ilyen eseménykor. Fény derült arra, mi mindennek kell szinkronban lennie - anyagban és színárnyalatban - egy úriember alkalmi viseletén, ahogyan abban is megerősítettek – amit egyébként magam is hallottam már -, hogy igazi férfi csak olyan zoknit húz a lábára, ami majdnem a térdéig ér. Hosszan részletezhetném még eme csevegés tanulságait, de legyen annyi elég, hogy – bár én magam nem mustráltam meg ilyen alaposan az urak öltözékét – beszélgetőtársam lesújtó véleményt alkotott a megjelent férfihadról, illetve viseletükről. Én ennyire azért nem láttam elkeserítőnek a helyzetet talán, mert eleve próbálok mindent a pozitív oldalról szemlélni.

S ha már a szemlélődésnél tartunk, addig-addig szemlélődtem hajnal tájt, míg egyszerre ismerősre nem lettem figyelmes az egyik büféasztal mögött... ahonnan egy régi, gimnáziumi barátnőm húga mosolygott vissza rám. Ez igazán a mesék és a meglepetések éjszakájának bizonyult, hiszen sosem hittem volna, hogy a sok ismeretlen ismerős (hazai sztár, híresség, prominens személy) áradatában egy valódival is találkozom, valakivel akiről nem is álmodtam, aki a régi, kölykös nevetéseket idézi fel bennem egy ilyen ünnepélyességgel teli éjszakán, egészen új hangulatot csempészve számomra a komolykodó felnőttek báljába… és ez nem mese.

• Ekhó