Moulin, Moulin

Konklúzió gyanánt levonhattam, vágyaink tárgya, bizony csak addig tökéletes, míg meg nem tapasztaljuk teljes valójában


Nem is tudom, hány éves lehettem, amikor először kezembe került P. La Mure Moulin Rouge című könyve. Pedig, ha regények esetében lehet szerelemről beszélni, hát nálam ott kezdődött a Vörös Malom iránti megszállott rajongás.



Az érzéki finomsággal megrajzolt életihletés - Touluse-Lautrec pályarajzáról szól a szerző -, nemcsak hogy teljességgel magával ragadott, de mindörökre a festő és az említett szórakozóhely fanatikusává tett. Ha hozzáveszem, hogy egész fiatalon még a táncos pálya is megkísértett (karcsú egy esztendőt lehúztam a Balettintézet előkészítőjében, művészi tornáról művészi tornára jártam), talán nem csoda, hogy a Pesti Montmartrenak is nevezett Nagymező utcát, legalábbis, ami a fejembe, szívembe rajzolt térképet illeti, a világ közepén fekvőnek ábrázoltam, hittem. Mit meg nem adtam volna érte, ha átléphetem a nagyra becsült szórakozóhely küszöbét! Képzeletemben óriásivá növesztettem a Moulin színpadát, a kánkán táncosnőket mindjárt nagyobbnak állítottam be mindenkinél. Úgy lehettem vele, ott kezdődik embernek lenni, aztán slussz, nincs tovább.

Az évek során persze szelídültek vágyaim. A táncórák oly észrevétlenül maradoztak el, karate, úszás, névtelen erősítő tornákká alakultak, szinte fájdalom nélkül intettem búcsút ifjúkorom lánglelkű ábrándjainak, a hófehér tütüknek, spicc cipőknek, és a piros-fekete fodros táncruháknak. Örökség gyanánt mindössze a hajlékonyságom maradt, ha kell, ha nem, a francia spárgát mai napig bevállalom…

Mondják, az álmok, a vágyak beteljesülnek. Lehet, nem akkor, amikor semmi mást, csak azt az egy kívánságunkat szeretnénk mindenáron megvalósulva látni, hanem később, sokkalta később, amikor már meg is feledkeztünk hóbortos fantáziálgatásunkról. Megerősíthetem. Most, hogy alkalmam nyílt a Pesti Stílus által rendezett Mikulás Party és divatbemutató keretében férfi kísérő nélkül is keresztüljutnom a mulatóhely marcona biztonságiakkal őrzött kapuján, akaratlanul is szétforgácsolódott, gyerekkori álmaim jutottak eszembe. Ha sihederként világosítanak fel, a honi „intézmény” a maga minden pompájával, bársonyborítású zsöllyesoraival, árnyékába sem férkőzhet a franciának, talán ideje korán leszek csalódott, talán meg sem élem azt, ha csak fantázia szinten is, amit meg kellett éljek.

Konklúzió gyanánt levonhattam, vágyaink tárgya, bizony csak addig tökéletes, míg meg nem tapasztaljuk teljes valójában. (A vágyakozás az érzékek felfokozott állapota, amikor sokkal fogékonyabbak vagyunk minden más, álmainkkal csak részben rokon szépség befogadására – jutott eszembe, utólag is bocs, ha megint túlfilozofáltam... ).

Biztos, Pussy catekkél is ezért nem lehettem kibékülve, ezért bántam el velük kesztyűskézzel. Bírálatom, legalábbis részben, e csalódottság keserűségéből merítkezett. Így aztán szegény modell lányok feszíthettek, ahogy feszítettek, farmerban és sportcipőben, avagy fehérneműben és JLO topánban, nem tudtak igazán elvarázsolni. Talán majd máskor, máshol… Bízom benne, lesz még rá alkalom!


Írta: MZ , Dátum: 2006-12-10






ALMAF