Szép volt, jó volt

Az egész nem is egy divatbemutatóra hasonlított, sokkal inkább valami táncos-akrobatikus show műsorra


Nekem tetszett! Azt hiszem, így foglalhatnám össze leginkább az ÁRKÁD bemutatóját. Sőt, nagyon tetszett!



Az egész nem is egy divatbemutatóra hasonlított, sokkal inkább valami táncos-akrobatikus show műsorra, amit nagyon szívesen végignéz az ember. Azt is megkockáztatom, hogy a ruhák igazából teljesen mellékessé váltak a komplett produkció szempontjából, mert a pálmát bizony a többi vitte el! De szerintem ez így is volt jól! Elvégre ez egy VIP est volt, s sokkal inkább a szórakoztatás lehetett a cél, mintsem, hogy felfedjék előttünk, mit viseljünk idén télen. Én persze pont emiatt kerültem nehéz helyzetbe! Egyrészt szerettem volna én is átadni magam a látványnak, a zenének, a hangulatnak, másrészt azonban szakmai szemmel kellett figyelnem a dolgokat, s azt silabizálni, hogy a pörgő-forgó táncosokon pöttyös vagy apró kockás blúz feszül-e… Próbáltam megtalálni az egyensúlyt, azaz figyelni a részleteke, hogy leírhassam később, és élvezni is a műsort, s talán sikerült is. Jól érezni jól éreztem magam, s hogy a tudósítás hogy sikerült, azt döntsétek el Ti, kedves olvasók:)


Írta: Ekhó , Dátum: 2008-10-15






ALMAF