Joó Beatrix

Budapest Couture - EMDSZ kiállítás és kerekasztal beszélgetés a Design Hét 2009-en (október 2-4.)

EMDSZ logók 20092009. október 2-án, pénteken 20:00-kor nyitja meg az EMDSZ a Budapest Couture című rendezvényét az Iparművészeti Múzeumban (1091 Budapest, Üllői út 33-37.). A Design Hét 2009 keretén belül október 2-től 4-ig minden divat iránt érdeklődő megtekintheti az EMDSZ gondozásában megszületett kiállítást. Október 3-án 14:00-tól 18:00-ig pedig szakmai kerekasztal beszélgetésen vehetnek részt azok, akiknek nem közömbös a magyar divat és dizájn sorsa. Az Első Magyar Divattervezők Szövetsége ugyanis társadalmi vitát kezdeményez a divat hazai és nemzetközi szerepéről, a divat-design kultúrális és művészeti, valamint szociológiai és gazdasági összefüggéseiről - mindezt az alkotók, a sajtó és a társművészetek képviselőivel, valmints meghívott előadók közreműködésével. Az esemény sajtótájékoztatója 2009. október 3-án 13:00-tól a kerekasztal beszélgetés megkezdéséig tart majd.


Gyulai Mihállyal, az Első Magyar Divattervezők Szövetségének elnökével beszélgettünk (február 22.)

Tíz tervező a hazai divatért

Gyulai Mihály, az Első Magyar Divatszövetség (EMDSZ) elnöke szerint minden feltétel adott ahhoz, hogy a divat ne csak szűk érdekcsoportok magánügye legyen, de az egész országot lázba hozó, sakkban tartó, stílusteremtő közüggyé nője ki magát. Divattervezőinken, a mecenatúrán és nem utolsósorban rajtunk, befogadókon múlik, a közeljövőben Tokióhoz, Milánóhoz hasonlóan Budapest is divatközponttá válik-e, vagy sem.


A Sentiments divatbemutató ünnepi backstage-e (december 13.)

(Jég)királynő születik

A Joó Betrix és az egykor S.Hegyi Lucia tervezőpartner Kovács Andor, divattervezők nevei által fémjelzett Sentiments 2006/07 Téli divatbemutatójának rendhagyó helyszíne akadt: a Városligeti Műjégpálya. De backstage-e ennek is van... Érkezésem pillanatában a modellek még odakint állnak az előtérben, a Topmodell-es Papp Valentina vezérletével éppen a cigarettájukat nyomják el, s sietnek az ideiglenesen öltözőnek kikiáltott szalonterembe. Farmert, testhez álló szövetkabátot viselnek, ki-ki az egyéniségéhez mérten alacsonyabb, magasabb talpú, térdig érő csizmát. Így is dekoratívak, hát még a Sentiments lélegzetelállító, haute couture gyöngyszemeiben, melyeket hamarosan felvonultatnak majd a Sentiments 2006/07 Téli divatbemutatóján.


Joó Beatrix, divattervező a 2006/07 Téli Sentiments kollekcióról (december 13.)

Jégkirálynők inspirálta gondolatok a Városligeti Műjégpályán

Nem tudom, Kovács Andor és Joó Beatrix, a Sentiments tervezőpárosa hol rejtegeti a varázspálcáját és cilinderét, mert azt elképzelni sem tudom, hogy nincs nekik. Oly természetességgel ejtik egyik ámulatból a másikba az embert, hogy már nem tudok a háttérben nem csodára gyanakodni. S ha még az ötletgazdag, bájos, vörös hajú tervezőhölgy kedvességét is hozzáveszem a látottakhoz, hallottakhoz, igazán nem nyilatkozhatom másképp, csak elismerőleg.


Sentiments 2006/07 Tél divatbemutató a Városligeti Műjégpályán (december 13.)

A jégkirálynő éjszakája

Merészet és nagystílűt álmodott Joó Beatrix és Kovács Andor, a Sentiments tervezőpárosa, amikor 2006/07 Téli kollekciójának divatbemutatóját szó szerint jégre vitte: a nem mindennapi rendezvénynek az 1896 óta működő Városligeti Műjégpálya adott otthont. A közönség soraiban sokan nagy hidegre készültek, a fejtetőre húzott kapucnik, a bundákból elővillanó garbónyakak, kesztyűk és sálak legalábbis erről tanúskodtak. A Sentiments divatbemutatója azonban mindekivel feledtette a mínuszokat.


NeoRomantika divatshow a Művészetek Palotája Főlépcsőjén (május 11.)

NeoRomantika divat-showHét divattervező együtt a hazai divatért

Hét divattervező az élvonalból úgy döntött, megpróbálják együtt. Népszerűsítendő a hazai divatot itthon és külföldön, létrehozták a Magyar Divattervezők Szövetségét. A Művészetek Palotájának Főlépcsőjén ez alkalomból tartott divatbemutatón - mely záróakkordja volt a Romantika Fesztiválnak is - Konsánszky Dóra, Léber Barbara, S. Hegyi Lucia, Makány Márta, Németh Anikó, Sziráczky Brigitta, Joó Beatrix és Kovács Andor egyéni stílusukban fogalmazták meg, milyen a nő, ha neoromantikus. Az estét tovább színesítendő, a tervezők nem csupán kollekcióikat hozták el az estére, hanem egy-egy sztárvendéget is, saját ruhájukba bújtatva. Így került kifutóra Vincze Lilla, Tornóczki Anita, Pindroch Csaba, Szinetár Dóra és Rost Andrea is.


Rózsák estéje - a Sentiments estélyiruha bemutatója a Művészetek Palotájában (március 16.)

Sentiments 2005Merészen, de elegánsan

Rózsák estéje az Üvegteremben. Nem, ez nem egy tündérmese címe, hanem a Joó Beatrix és Kovács Andor divattervező páros legújabb Sentiments kollekciójának bemutatója a Művészetek Palotájában. A „Rózsák estéjén” felvonulni láttuk - többek közt Epres Panni és Kátai-Pál Edina modelleken a szemérmes rózsabimbót, a büszke vöröslő szirmút, a kacéran kinyíltat, és a buján elomló rózsát. A virágnyílás eme fázisai egyszerre jelentek meg a Sentiments legújabb alkalmi ruha kollekciójában. A kollekció színei szintén a virágot idézik: rózsaszín minden mennyiségben, mindez pedig elegáns fekete alapon. A tervezőpárosnak minden bizonnyal nem kell a szomszédba mennie némi vagányságért. Ruháik az eleganciához ragaszkodó, exhibicionista nőknek készültek, akik büszkén vállalják, sőt, szívesen megmutatják testük minden porcikáját. 


Tartalom átvétel