A Wella Professionals Team fodrászbemutatóján jártunk (november 20.)

A Wella 2008-as hajtrendeket bemutató, show-elemekkel tarkított fodrászbemutatójára meglehetősen szokatlan környezetben került sor.


WellaHajvarázs a porondon

A Wella 2008-as hajtrendeket bemutató, show-elemekkel tarkított fodrászbemutatójára meglehetősen szokatlan környezetben került sor. Az egész napos eseménynek otthont adó Fővárosi Nagycirkusz porondján nemcsak a hajvirtuózok krémje, Krizsán Győző, Papasz Vasziliosz, a Nap Fodrászának kikiáltott Pikler Tibor – a sort hosszasan lehetne folytatni – tette tiszteletét, a rendezvény konferanszaként Tillát köszönthettük, aki a Megasztár és a Megatánc gyöngyszemeit szintén dobogóra csalta. Míg a háttérben olyan sminknagyágyúk dolgoztak a felvonuló modellek szépségén, mint Sipos Zita és csapata, vagy Gáspár Viki, a produkciók zömének rendezéséért Lakatos Márk és Lukács Gabi összeszokott párosa felelt.



Intro

Van, aki szereti, van akinek viszket tőle a háta - a társadalmat a cirkuszhoz való viszonya alapján, két részre lehet osztani. Lehetne! A Wella Professionals bemutatóján megjelent fodrásztanulók egytől-egyig lelkesednek az ötletért, nemcsak a porondra sasszézó Tillát köszönti vastaps, a kötélmutatványosoknak, éneklő zenebohócoknak, tűzzsonglőröknek is bőséggel kijut belőle.

Persze minden látványos produkción túl, az esemény fő célja mégiscsak a szakmai információ-, és ismeretátadás, ahogy a Wella a feltörekvő nemzedék támogatására is kiemelt figyelmet fordít. Nem hiába köszönti vivát a közönség soraiban megbúvó Mezei Anitát, a Junior Kupa győztesét, aki jutalma részeként 300 társával a londoni kiállításra is kiutazhatott. Az angol főváros a műsor során fellépő PerfecTeam-et is megihlette, Londoni Trendspirációk névre keresztelt bemutatójukban punkkirálynőket üdvözölhettünk a színen.

Corvin köz Oktatási Központ

Krizsán GyőzőA lézershowwal tarkított nyitány után elsőként a Corvin köz Oktatási Központ növendékeit köszönthetjük, akik a Rival Dance csoporttal kiegészülve, látványos táncprodukció keretében élesztik újjá Sámson és Delila bibliai legendáját. A történetben nemcsak Krizsán Győző megkísértésének lehetünk tanúi, bűnhődésének úgyszintén. Győzőnk először a lila forró sortban csábító, szemrevaló hölgyeménynek esik áldozatul, majd egy botos verekedést követően 24 éve féltve őrzött hajkoronájától is megszabadul. A mesterfodrász persze nem pusztul bele az átokba, ahogy azt az árulkodó refrén sejteti, sebtiben baseball sapkát húz fejére. Tilla kérdésére csak annyit fűz az eseményekhez: „eljött az ideje a designváltásnak”.

PerfecTeam – Londoni Trendspiráció

PerfecTeamGod save the Quenn! – csendül fel a himnuszok egyik legrégebbije. Hála a kivetítőknek, a Pécsett alakult csapat látványos nyitányában, mindjárt a Temze partjára varázsol bennünket, a brit zászlók hűvösében rövid időre még Erzsébet királynő is feltűnik, hogy aztán még élesebb legyen a váltás. A dallamok rockba játszanak, a porondon megjelenik punk őfelsége, lila hajkoronáján ezüst fejék billeg, uralkodói virgácsait sárgában, pirosban úszó skótkockás alj borítja, a jogar már csak ráadásnak lehet kezébe, nehogy hatalmát ne ismerjük el.

Kisvártatva a fodrászcsoport is porondra lép: Csernek Szilviát, Marton Tímeát, Papasz Veronika Cecíliát, Roder Tibort és Schöff Ildikót köszönti a taps, akik rövid időintervallum alatt minden ízükben meghökkentő, aszimmetrikus frizurákat varázsolnak modelljeik fejbúbjára. A trendszínekben pompázó, frufrus, rövid fazonú költemények lilában, rézaranyban és mahagóni ibolyában tündökölnek, vagy a szőkét variálják vörös tónusokkal, intenzív padlizsán színekkel.

Ha valami, az angolszász kultúra aztán tényleg támogatja a különlegességet, még két különböző frizura is megengedett egy fejen. A fejtetőn hamvas tónusokban csillámló rövid haj, alul hosszan lógó, intenzív barnába megy át, az összekötetés az aszimmetrikus frufrura hárul. Az orr közepe felé hosszabbodó „homloktakarók” vívmánya, hogy fésüljük őket bármelyik oldalra, divatosak maradunk.

A londoni trend kulcsszava az aszimmetrián túl a dupla, tripla szín, frizuránk intenzitása érdekében azonban nem árt bevetnünk a különböző fényszérumokat sem, a finish termékek közül nagy sláger most a glosszérum, mely nemcsak fényessé teszi a hajat, a színhatásokat is fokozza.

A göndör hajú demómodellek a londoni trend játékosságáról tesznek tanúbizonyságot, a Tilla által csak „posztpunk” stílusnak bélyegzett stílusirány a féloldalt loknis, féloldalt sima frizurának is teret enged, és ahogy a felvonuló gyerekmodellek arcán láttuk, a kócos hatású copfok, kontyok, a szelídített kakastaréjok bizony a kislányok, kissrácok körében is sikert aratnak.

Karib-tenger kalózai by Mátyás Géza

Mátyás GézaA 40 éve szakmában lévő mesterfodrászt, többszörös világ- és Európa bajnokot ezúttal a népszerű film energiától áradó zenéje ihlette meg. A kalózhajó legénysége korhű jelmezekben, fáklyákkal övezve sereglik a színre, már csak a feleselő papagáj és a Hook kapitányt idéző kampókéz hiányzik a porondról, ha ugyan hiányzik valakinek.

Éppen elég, amit a háromfős fodrászcsapat művel. A jellegzetes kalózsipkáknak bátran búcsút inthet a közel húsz fős, táncos lábú legénység, kakastaréj és göndör konty, mi szemnek ingere, kerül minden a kalózbúbokra. Köszönetképp ír sztepp vagy keringő a válasz, de egyik-másik hölgyeménynek a kardcsörtetés utáni spárga sem okoz gondot. Látványos produkciót kapunk telis-tele látványfrizurákkal!

Sebastian Team – Új kollekció bemutató

WellaAz ebédre kínált szendvicsek és aprósütemény-hegyek elfogyasztása után a topkategóriás Sebastian márkáé a főszerep, hogy legfrissebb őszi-téli kollekciójával nyűgözze le az amerikai filmipar szerelmeseit. A gépfegyvertől hangos, tűzijátékkal operáló nyitótánc Michael Jacksont idézi, akinek a Dangerous dallamaira egy huszárvágással, fegyverropogással háttértáncosaitól is sikerül megszabadulnia a végére.

A látványfelelősök ezúttal Döbrei József, Kis Szilvia és Szabó Béla fodrászok, valamint Gáspár Viki, aki a modellek sminkjét készíti. Míg a hajvirtuózok tupíroznak és lakkoznak, minden tekintet a fekete-fehér mini ruhákban riszáló, hatalmas kontyot viselő demómodellekre fókuszál.

A megérdemelt taps után, rövid közjáték következik, a takarítónőnk öltözött, lakkszoknyás, csili-vili lila ujjatlanban, fehér harisnyában pórszívót himbáló, Kleopátra parókás úr a Queen zenekar feledhetetlen slágerére tobzódik a színen, az I want to be free-t, még három ízben van szerencsénk meghallgatni a műsor végeztéig.

A Sebastian Team kollekció bemutatójának második felvonásában Bódis Richárdé, Fehér Tamásé és Széchényi Istváné a főszerep, akik a biciklin érkező modellek kobakjára álmodnak valami Hollywoodhoz mérten is elképesztőt. Míg a Tilla által csak leopárd hölgynek becézett modell borotvált, szőke frizurájában, feketével mélyített motívumok, kör, hullámvonal búvik meg a narancsos csíkok árnyékában, a másik modell középhosszú hajának a tömött frufru és a kifelé szárított hajvégek adják meg a hajköltemény bukéját.

Az utolsó kör Broadway hangulatával nyűgözi le a fodrásztanulókat. A hullahopp karikára emlékeztető gyűrűbe, fenékig lógázó, csillámos póthajat viselő modell csücsül, hogy majdan társával, a kék-zöld pamacsos, „mintha be lenne samponozva” frizurás úrral az égbe emelkedjen. De ami az extrémitást illeti, a talajon maradt, Lakatos Márk és Lukács Gabi által koreografált kollégák sem maradnak el tőlük, a hölgyek üvegszilánkokból épített ezüstmelltartóban, bőrszoknyában, az urak bőrnadrágban, az emeleti karzatról ezüstcsillámoknak ható, üvegszilánkokkal díszített, izmos felsőtesttel masíroznak a porondon, kékesfekete kakastaréjokkal, tollakkal ékített kontyokkal, nagy volumenű, tupíros frizurákkal. A Sebastian Team a szó nemes értelmében bizarr démonai Sipos Zitának és csapatának köszönhetik éjbelátó, fekete macskaszemeiket.

A Díva jegyében

Zoób KattiA következő blokkban Tombácz Zsuzsa, a 2006-os VB-n három díjat is bezsebelt Kormány Eta és az ugyancsak világbajnoki és Európa bajnoki címmel is büszkélkedhető Csányi György alkot felülmúlhatatlant a kontyok terén. Tombácz Zsuzsát a díva jegyében a nőiesség inspirálja, a trendszínek alkalmazása mellett a göndör és a sima haj játékával operál. Mint mondja, alkotását nemcsak elkészíteni, megtervezni is több napba tellett, bár a bemutatóra csak fél hatkor került sor, már reggel óta munkálkodott a kontyremeken.

Kormány Eta szőke modelljének impozáns kalapkontyot fésült, fekete póthajjal téve rajzosabbá a fejfedő kanyarulatait. „Színek tekintetében az eleganciát próbáltam hangsúlyozni” – értesülünk a mesterfodrásztól, aki a hajdíszt az estélyit viselő modell nyakékével is harmóniába hozza.

Csányi György legyező alakban építkezik, a két és fél, három óra alatt születő frizura fő vonalát egy ellágyított, klasszikus díszhullám adja, a mélyedésekbe szőke tincseket helyez, a végeredmény, akárha valódi diadém táncolna modellje feje búbján.

A demómodellek fáklyáktól, óriás fehér lufiktól övezve a KATTI ZOÓB gigantikus couture ruháiban érkeznek a porondra, egyikükön faágakat szimbolizáló ezüstkorona csillog, másikuk lángoló vörös frizurája a Wella logót szimbolizáló, álló hullámot formázza meg. Talán mondanunk sem kell, a mesébe illő finálé is Lakatos Márk és Lukács Gabi mindenre elszánt elméjéből pattant ki.

Trend Vision 2008

WellaMielőtt elérkeznénk a nap legizgalmasabb eseményéhez, a Wella tortával kedveskedik az egybegyűlteknek. A finom falatokkal édesített szünet után, a Megasztáros Dér Heni produkciója nyitja a legmodernebb divatirányzatokat bemutató blokkot. A meghökkentő frizuraüzenetek divatügynökségekkel kommunikálva alakulnak ki – halljuk Tillától – a szakik a fiatalokra ható, urambocsá kultusz filmeket, zenéket is górcső alá veszik a trendi fejékek megkomponálásakor. 

Mineral Splender

A Wella Professional Team fodrászcsapata 2008-at ünnepleve négy új hajviselettel rukkolt elő, elsőként a Mineral Splender kerül bemutatásra, mely mind színben, mind formában természet közeli, szép és természetes hangulatokat közvetít. Az így kialakított frizurát a finom ívek jellemzik, hullámos, nőies részekkel operál, a frufru keményre vágott, a hajvégek nincsenek túlpuhítva. Mintha a meleg fém és a hideg ásvány találkozna az egységet alkotó frizurában, mely ugyan a klasszikus bobra épül, de meglehetősen ki van hegyezve. Papasz Vasziliosz mesterfodrász például az oldalsó részeket hagyja hosszabbra, így a kemény vonalakhoz, lazább, szelősebb oldalsó rész kapcsolódhat.

A Mineral Splender színeit Ember Dezsőnek, a Wella Friseur szakemberének tolmácsolásában ismerjük meg, az alapszínek mély árnyalatok – mondja - réz, bronz, arany, a sötét részekre rápuhított felső tincsek pedig türkizben, zafírban, kristályos árnyalatokban úsznak.

Wonderland

A következő trendismertető blokkot Tóth Vera fenomenális szólója nyitja, kötélen egyensúlyozó akrobaták, zongoraszó kíséri, jutalma, megérdemelt vastaps. Még a porondra érkező demómodelleknek is jutna a sikerből, ha lilás-pirosas süvegcukor ruháikban nem aratnának maguk is azt.

A Wonderland stílusirány gyerekkorunk mesevilágát idézi, a kreativitásra épít, lételeme a játék. A forma jellemzőit talán így lehetne a legtalálóbban összefoglalni: hullám a köbön. Akár erőteljes göndör fürtök, akár kócos ívek – mindkettő elmaradhatatlan eleme a trendi frizurának. A Wonderlandet a természet adta színek jellemzik, a méz és a mélyebb bronzos árnyalatok.

Factory Lyrics

Oláh IbolyaA keménység, füstösség jellemezte gyári költemények megismerése előtt Oláh Ibolya énekel, ha lehetne überelni Tóth Vera teljesítményét, Ibolyka überelné is, persze szó sincs ilyesmiről, mintha a Megasztár döntője elevenedne körénk, egyformán fantasztikusak mindketten.

A Factory Lyrics érdekes, izgalmas trend, a nyers nőiesség és a finom elegancia ötvözete, a haj textúrája laza, finom hullámokból vagy erős dauerolt tincsekből tevődik össze. A frufru határozott, határok pedig tényleg nincsenek, az egész trend a diszharmóniára épít, fényesség/mattság, egyenes/göndör – mindent szabad. A stílusirányzat fenn vázolt eklektikusságának köszönhetően frizuránk lehet abszolút személyre szabott. Nagy általánosságban azért a hátsó rész szinte stuccolt, elől kapcsolatnélküli részek váltakoznak, a fővonal itt is a bob line, a frufru karakteres.

A színek a szokatlan szépség jegyében sötét szürkétől a világos szürkéig terjednek, ez az a határ, amit még be lehet vállalni. Ember Dezső szerint frizuránk domináns színe jelen esetben mindig a fémekre utal, legyen az a szürke ólom, a kékes-lilás acél, vagy ne adj isten, a fehér króm. Lehetnek nagy kontrasztok, de össze is mosódhat a színhatás.

Az ezüstös szürke bobfrizurát viselő demómodell stílszerűen ezüstszürke kezeslábasban feszít a porondon – a huszonegyedik század hajnalán minden valószínűség szerint így festene egy alienbe szabott, modern gyárlátogató. Egyszerre hűvös, egyszerre korbácsolja fel az erősebbik nem kedélyeit.

Couture Allure

Gellei AndrásA tűzzsonglőrök színre lépte után a divat luxusvilágába kalauzolnak bennünket a Wella Professional Team fodrászai, Bauer Tamás, Gellei András, Hoglmayer Attila, Lestyán Csaba, Papasz Vasziliosz, Pikler Tibor és Szabó Imre.

Pikler merész, pimasz, sokatmondó stílusnak ítéli a Couture Allure-t, mellyel önbizalmat lehet adni a vendégnek. Színek tekintetében a bársonyos feketén túl, a szőke tónusok is divatosak, ahogy a kék, fehér vékony tincsekkel is sokat lendíthetünk frizuránkon. S mivel luxuskategóriáról beszélünk, az urakra szabott kakastaréjokon túl természetesen a dámáknak álmodott, égbe emelt kontyok sem maradhatnak el.

Finálé

Póka Angéla szólója után, a négy Megasztáros lány immáron együtt dalol, mögöttük, köröttük a Karsai Zitával turbózott tánckar pörög, forog, riszál a latinos dallamokra, de ízelítőt kapunk a roma néptáncból is, míg a sátortető szakadatlan ontja magából az arany konfettit örömében. Már tényleg csak másodpercek vannak hátra a Nap Fodrászának járó díj átadásáig. Pikler Tibor nemcsak az elismerést, a világ legjobb ollóját is köszöni.


Fotók Krizsán Győző hajshow-járól a Wella fodrászbemutatón - Nagy Cirkusz, 2007-11-20   Fotók Mátyás Géza hajshow-járól a Wella fodrászbemutatón - Nagy Cirkusz, 2007-11-20   Fotók PerfecTeam hajshow-járól a Wella fodrászbemutatón - Nagy Cirkusz, 2007-11-20   Fotók a Wella fodrászbemutatóról - Nagy Cirkusz, 2007-11-20  
További cikkek a témában:
  Portréinterjú Krizsán Győző, mesterfodrásszal   Portréinterjú Sipos Zita, kozmetikus, világbajnok sminkmesterrel   Zoób Katti, divattervező   Mindent a Welláról a HazaiDivat.hu portálon
Írta: MZ , Dátum: 2007-11-26






ALMAF