Design Terminál

divatbemutató 2011. május 8

A "Gombold újra" háromfordulós pályázat lezárásaként 34 egyéb pályaművel együtt NATI 100% PURE IDEA ( Gyulai Natália tervező) bemutatja a "Cifraszőr" című kollekcióját.

Az eseményre 2011. május 8-án 18 órakor a Szépművészeti Múzeumban, az Európa Nap programsorozat keretében megrendezendő nagyszabású divatbemutatón kerül sor, amikor a díjak kiosztására is sor kerül.
A divatbemutatóra szeretettel várjuk az érdeklődőket!


Design Hét Budapest 2011

Design Hét 2011Közös erőfeszítéseinknek köszönhetően 2010-ben egy minden eddiginél sikeresebb és nagyobb szabású fesztivált valósítottunk meg.

A Magyar Szabadalmi Hivatal támogatásával és a Magyar Formatervezési Tanács védnökségével a Design Terminál hetedik alkalommal rendezte meg a Design Hét Budapest című eseménysorozatot.


Gombold újra! Divat a magyar

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, mint az országmárka alakításáért felelős tárca, a Design Terminál és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem 2011. február 18-án hirdette meg „Gombold újra! Divat a magyar” című, rendhagyó öltözéktervezési pályázatát. A március 17-i határidőig összesen 208 db érvényes pályázati anyag érkezett be, köztük számos határon túli magyar tervező munkája is.


GOMBOLD ÚJRA! DIVAT A MAGYAR ÖLTÖZTETŐ BABA PÁLYÁZAT 2011

A Design Terminál Nonprofit Kft. az országmárka alakításáért felelős Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium felkérésére a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem szakmai támogatásával februárban hidette meg Gombold újra! - Divat a magyar elnevezésű öltözéktervezési pályázatát, amelyhez kapcsolódóan most újabb tendert ír ki a középiskolás korosztály számára.

A kiegészítő pályázat célja, hogy lehetőséget adjon a magas szintű szakmai képzettséggel nem rendelkező, de tehetséges és kreatív fiataloknak arra, hogy megosszák a nyilvánossággal a magyar öltözködési és divat-tradíció újraértelmezésével kapcsolatos ötleteiket, elképzeléseiket.


GOMBOLD ÚJRA!

Budapest, 2011. február 18. … A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, mint az országmárka alakításért felelős tárca, a Design Terminál Nonprofit Kft. és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Gombold újra! Divat a magyar címmel közös öltözéktervezési pályázatot hirdet.


Budapesten korunk egyik legnépszerűbb sztárdesignere, Karim Rashid

Február elején Budapestre látogat napjaink egyik legnépszerűbb amerikai designere, Karim Rashid. Az egyiptomi származású, jelenleg New Yorkban élő tervező a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) auditóriumában február 2-án, szerdán 16.00 órai kezdettel tart előadást. Emellett a kivételesen gazdag életművel büszkélkedő alkotó több tucat termékéből minitárlatot tekinthetnek meg az érdeklődök a MOME-n február 2 és 5. között.


Design Hét Budapest 2010: Design - élj vele! Egy újabb sikertörténet

OperaA Design Terminál Nonprofit Kft., a Magyar Szabadalmi Hivatal támogatásával és a Magyar Formatervezési Tanács védnökségével idén hetedik alkalommal rendezte meg a Design Hét Budapest című eseménysorozatot. A város egészét behálózó, valóban fesztivál hangulattal csábító program október 1-10. között várta mind a szakma képviselőit, mind a nagyközönséget.

A 2010. évi rendezvény a design társadalmi és gazdasági hasznosságára, valamint problémamegoldásban játszott szerepére fókuszált, szlogenje a Design - élj vele! mondat volt. Az ebben az évben is közel 60.000 látogatót vonzó 10 napos programsor 190 együttműködő partnerrel valósult meg és a múlt évihez képest majd 40%-kal több, összesen közel 120 kiállítást, előadást, bemutatót és workshopot kínált több mint 100 helyszínen.


A Design Hét után is látogatható programok

Design Hét BudapestA Design Hét Budapest idei programjában eddig sohasem látott mennyiségű rendezvény várta a design rajongóit. A tárlatok, divatbemutatók, előadások, workshopok sokaságát szinte lehetetlen volt a fesztivál tíz napja alatt végiglátogatni, ezért összegyűjtöttük azokat kiállításokat, amelyek a fesztivál végét, azaz október 10-ét követő napokban, hetekben, sőt akár hónapokban is tárt kapukkal várják az érdeklődőket. A még nyitva tartó kiállítások mellett érdemes újra és újra ellátogatni a Design Hét Budapest weboldalára is, ahol a programokon készült számos fotó mellett minivideókat is meg lehet tekinteni: http://designhet.hu/videok


Design Hét Budapest 2010: Design – élj vele!

Egy újabb sikertörténet
Design Hét Budapest 2010: Design – élj vele! Budapest, 2010. november 30. … A Design Terminál Nonprofit Kft., a Magyar Szabadalmi Hivatal támogatásával és a Magyar Formatervezési Tanács védnökségével idén hetedik alkalommal rendezte meg a Design Hét Budapest című eseménysorozatot. A város egészét behálózó, valóban fesztivál hangulattal csábító program október 1-10. között várta mind a szakma képviselőit, mind a nagyközönséget.


Design Fórumok a Graphifesten I. 2010

Az idén negyedik alkalommal megrendezett Graphifest keretében, magyar és nemzetközi szakemberek bevonásával kerül sor a grafikus szakma néhány kiemelten fontos, aktuális kérdését körüljáró Design Fórumokra.

Az első, ezen a héten pénteken, 17.00 órai kezdettel, a Design Terminál Erzsébet téri épületében, neves nemzetközi szakemberek részvételével megvalósuló Fórum témája: Hogyan tovább? - Paradigmaváltás és új horizontok a tervezőgrafikában.


Design Fórumok a Graphifesten II. 2010

Az idén negyedik alkalommal megrendezett Graphifest keretében, magyar és nemzetközi szakemberek bevonásával kerül sor a grafikus szakma néhány kiemelten fontos, aktuális kérdését körüljáró Design Fórumokra.

A második, november 15-én, hétfőn, 18.00 órai kezdettel, a Design Terminál Erzsébet téri épületében rendezett Fórum során a meghívott vendégek a tervezőgrafikusi munka gyakorlatának szakmai és közérdekű szabályozásával kapcsolatos kérdéseket vitatják meg.


Különdíjat nyert az új panyizsuzsi csomagolás a Pakk-on (június 2.)

panyizsuzsi 2010A Kreatív Csoport Pakk csomagolásdizájn-versenyén 44 munka közül 13 jutott shortlistre és végül két kategóriában osztottak ki díjat 2010. június 2-án. A Pakk zsűrielnöke Pohárnok Mihály, a Design Terminal ügyvezetője volt. Panyi Zsuzsi a saját nevéből felépített branddel a nagy cégek mezőnyében indult, mint magyar kisvállalkozás. 'Szerencsére tudtunk nemzetközi színvonalú munkákat díjazni, melyek minőségben, grafikai megvalósításban megütötték a mércét (...) Ezért is örültünk meg annyira Panyi Zsuzsi kézműves csomagolásainak, melyeket különdíjjal is jutalmaztunk. Én sokkal több hasonló, ötletes, ízléses megoldás várnék a nagyobb cégektől is' - nyilatkozta Szalai-Burszán Balázs, a Kreatív szerkesztője. E szakmai elismerés alkalmából Panyi Zsuzsi webáruházában leadott rendelések már júniustól a Hefelle Glória által tervezett új, díjnyertes csomagolásban kerülnek postázásra.


A Design Hét 2010 programjából (október 1-10.)

Design Hét 2010A Design Terminál idén hetedik alkalommal rendezi meg a Design Hét Budapest című eseménysorozatot. A főváros egész területén zajló, a szakmát és a nagyközönséget egyaránt megszólító fesztivál 2010. október 1. és 10. között várja majd az érdeklődőket. Az évről-évre mintegy 60.000 látogatót vonzó programsorozat 2009-ben 163 együttműködő partnerrel valósult meg és 87 kiállítást, előadást, bemutatót kínált, túlnyomórészt telt házzal. A 2010. évi programok a design társadalmi és gazdasági hasznosságára valamint problémamegoldó szerepére fókuszál, szlogenje: Design – élj vele!





ALMAF