A Zsolnay - KATTI ZOÓB 2007 TavaszNyár és 200708 ŐszTél divatbemutató sajtótájékoztatója

Alig fél órával vagyunk a Zsolnay - KATTI ZOÓB divatbemutató után, igaz ez már egy másik helyszín, a kifutó melletti széksorokat réges-rég magunk mögött hagytuk.


Zoób Kati és az eozin

Alig fél órával vagyunk a Zsolnay - KATTI ZOÓB divatbemutató után, igaz ez már egy másik helyszín, a kifutó melletti széksorokat réges-rég magunk mögött hagytuk. Irány a félig-meddig kulisszák mögötti világ! Bár modellek csak egy cola lightért, vagy egy szem pirosló almáért térnek be ide, attól még izgalmas lehet. A T-Com Székház apró, faburkolatú termében jegyzetfüzetekkel, kamerákkal, fotóaparátokkal felszerelkezve minden pogácsázó, szőlőszemeket majszoló sajtós a divattervező, Zoób Kati érkezésére vár. Lassan a morajlás is elül, némaság lesz az újságíróktól zsúfolt helyiségben, Steiner Kristóf is csak kínai kutyuskája fején simít. Persze mit is mondhatnánk? A talpig feketeruhás, szerény hölgyeményről nem lehet másként, csak legekben beszélni. De hogy miként vélekedik munkásságáról ő? – gondolatnyival közelebb kerülni elképzeléseihez, terveihez, ragyogó alkalom nyílt a sajtótájékoztatón.



Ki-ki letette már a keze ügyében lévő tányért, poharat, a szorgalmasabbja már a helyét is elfoglalta a széksorok között. Mintha osztályteremben volnánk, a katedra még üres, a nebulók a közelgő tanárnénit lesik izgatottan. Elsőként Horvát Sára, PR és marketing memedzser lép a terembe, hóna alatt a CD-re írt sajtóanyagokkal, a rendezvény háziasszonya, a nagyra becsült divattervező csak kisvártatva követi őt. Hallani, ahogy saját tervezésű, fekete, bőrcsizmácskájának sarka végigkopog a padlón.

„Csönd van, hihetetlen csönd” – jegyzi meg maga is, elfoglalván helyét a pulpitus mögött. Tehetségének kijáró hallgatólagos tiszteletünket persze a rá jellemző szerénységgel fogadja, csakis azért ragyog, mert valami mögötte van, igen, megcsinálta. Legalábbis - s ezzel alázat ide, vagy oda, tisztában van ő is - a 2007 tavasz/nyár és a 2007/08 Ősz/Tél trendi, de ugyanakkor kifinomultan nőies ruhakölteményeit felvonultató Zsolnay - KATTI ZOÓB divatbemutató erről tanúskodott. Nem hiába állt a szponzorok sorába idén a CIB Bank is. A varázsos kreáció megálmodója cseppet mégis feszélyezett, mert, ahogy maga fogalmazott „nagy felelősség megszólalni, amikor mindenki az emberre figyel”.

A rövid bevezető, egymásra hangolódás után, Zoób Kati elsőként a divatbemutatón viselt mesés, a Zsolnay manufaktúrával való közös együttműködés eredményeként született ékszerekről ejtett szót. Beszámolójából megtudtuk, hogy az eozin, a nyakláncok alapanyaga, egy különleges porcelán, valamint, hogy maga „csak” az ékszerterveket készítette, a kivitelezés Hajda Gáspár ötvösmunkáját dicséri. S  akkor a porcelánfestőkről, porcelánöntők népes táboráról még nem is beszéltünk.

A művészi csecsebecsék előállítása a 150 esztendős manufaktúránál egyébként is hosszú múltra tekint vissza. Régen a Zsolnay család hölgytagjainak ékszereit becses alkotók kreálták, ezt az ősi hagyományt igyekszik feléleszteni a „gyár” – ahogy Zoób Katti nevezte a manufaktúrát, Kovács Gyula vezérigazgató szerint már csak zsolnayul – napjainkban, amikor a divattervező által papírra álmodott medvefogakat, rózsamotívumokkal díszített áttört négyszögeket kereskedelmi forgalomba hozz.

Ugyan csak Kovács Gyula árulta el, a nyakláncok között, melyek jövő héttől már kaphatóak is lesznek a Zsolnay márkakereskedésekben és a Katti Zoób szalonban, találhatunk majd olcsóbb és puccosabb darabokat is. A legdrágább ékszerkompozíció 70 000 Ft-ot kóstál, de hála a szabadon variálható 39 elemnek, határ a csillagos ég.

Bár a széria limitált, a megrendelő, ha Zoób Katti fantáziájával netalántán elégedetlen volna, maga is kitalálhatja, milyen csodát is szeretne nyakába akasztani. A manufaktúra tagjai kérésére az óhajtott alapanyagokból összerakják a kívánt ékszert. De Zsolnayék nem állnak meg itt, nagyban gondolkodnak. Zoób Katti közreműködésével - bár közelebbit egyelőre nem árultak el - minden évben új kollekcióval kívánnának előrukkolni.

De hogy ne csak a mesteri színvonalú kiegészítőkről essék szó, Zoób Katti mesélt egy kicsit a divatbemutatón látott ruhakölteményekről is. „Fontos megemlíteni, hogy ez most egy tudatos kollekció” – mondta - „eddig a magyar piac logikája szerint gondolkodtam, sokféle anyag, sokféle kombináció együttesében.” A mostani elsősorban abban különbözik a korábbiaktól, hogy más az alapelve, a ruhák a nemzetközi piacra készülnek. Zoób Katti – saját bevallása szerint is - félretette az haute couture álmodozást, hogy a professzionális pret-a-porte irányvonalain, keretein belül jutassa érvényre markáns stílusát. Szó sincs persze olcsó konfekciótermelésről (a minőségnek, mint az előttünk is ismeretes, ára van), hanem a kifinomultság mellett inkább egyfajta leegyszerűsítésről, letisztultságról beszélhetünk. 15 év formavilágának összefoglalásáról van szó, mely egyetlen egységbe fogja a kollekció darabjait, a nagy divatházakra jellemző jellegzetes vonalvezetéssel, a könnyű felismerhetőség jogos igényével lép fel.

Hogy lesz-e Zoób Kattinak és az eozin ékszereknek nemzetközi piaca, arról a közeljövőben egy 11 céggel együttdolgozó ügynökség fog dönteni. A divattervező mindenesetre bizakodik. Talán nem alaptalanul. Kollekciójának négy árnyalatából nagy valószínűséggel mindenkinek sikerül kiválasztani azt az egyéniségének is leginkább megfelelő egyet, amit aztán viselve nemcsak hogy igazán nőiesnek, de igazán trendinek is érezheti magát. Kiszemelheti akár, az ’50-es évek végét, a ’60-asak elejét idéző ruhadarabokat, akár a Napóleon korát felelevenítőket, de divat a sokrétegűség, ahogy a túlméretezettség is – árulta el a divattervező, akihez legközelebb talán mégiscsak a legelső csoportba tartozó  öltözetek állnak. „Akár egy álom, vagy mintha filmet néznénk” – mosolygott Zoób Kati – „és a bájos színésznő, Audrey Hepburn, igen, nekem a gyerekkorom volt” – sorolta érveit csillogó tekintettel.

Ne ijedjünk meg, ha szavait igen, kezét nemcsak a nosztalgia vezette. Kreációjának minden darabja nagyon fiatalos és előremutató. Zsolnayval vagy Zsolnay nélkül, ha Zoób Katti újjászületett is, értékeiből nem veszített semmit. Sőt!

Képek Zsolnay - Katti Zoób 2006/07 őzt/tél 2007/08 tavasz/nyár kollekcióról

Képek a Zsolnay - Katti zoób 2006/07 ősz/tél, 2007/08 tavasz/nyár nagybemutatóról - Magyar Telekom Székház, 2006-11-18

További cikkek a témában:

Zoób Kati, divattervező

Divatdíjak estéje

Az Év Divattervezője Díj Zoób Kattié

Zoób Katti portré a Szemlén

További fotók a témában:

Zoób Kati fotógaléria


Írta: MZ , Dátum: 2006-11-19






ALMAF