Interjú Tóth Bori, divattervezővel első nagybemutatója után (november 28.)

A divatbemutató épp csak befejeződött, a bájos divattervező, modelljei társaságában alig néhány perccel ezelőtt hagyta el a kifutót.


A viktoriánus korszak dicsérete

A divatbemutató épp csak befejeződött, a bájos divattervező, modelljei társaságában alig néhány perccel ezelőtt hagyta el a kifutót. Előbb a rokoni, baráti gratulációkat fogadja, szép kis tömeg gyűlik köré, ami nem is csoda, a háta mögött álló divatbemutató, a kitűnően sikerült bemutatkozás után. A vörös hajú, törékeny művésznőt aztán az RTL Klubosok rabolják el előlem, Tóth Bori pedig lelkes, fáradhatatlan riportalanynak bizonyul: nyilatkozik, nyilatkozik és nyilatkozik.



Mire rám is sort kerít, már nehéz újat kérdeznem tőle, persze evidens, ilyenkor mindenki a bemutatott kollekcióról faggatja. A mosolygós, fiatal lánynak tetsző hölgyemény kitart, nincs olyan érzésem, terhére volnék, pedig biztos szívesebben szusszanna egy kicsit a soron következő, második divatbemutató előtt.

Mi ihlette hát a bemutatott kollekciót? – kérdem nem túl frappánsan. Tóth Bori annál egyedibb, „Dobos Tamás” – vágja rá gyorsan, fess, szőke hajú, fekete öltönyös fiatalember lép mellénk, a csinos divattervező, rá céloz. Az apró tréfát kacaj követi mindkét részről, majd így, immáron egy kissé feloldódva folytatjuk tovább a beszélgetést. „Tulajdonképpen az 1880-as évek végi, késő viktoriánus korszak inspirált engem erre a kollekcióra” – mondja Bori félretéve a mókát – „engem ez a korszak indított el ezen a pályán, valami teljesen intim szál fűz hozzá, jogosan gondoltam hát, hogy az első, igazán nagy divatbemutatómat erre a vezérfonalra fűzöm fel.” – vallja meg a teljes igazságot.

Koncepciója az volt, hogy olyan hordható ruhákat készít, melyek visszaadják a nőknek az igazi nőiességét, kihangsúlyozva azt, ami csak rájuk jellemző. Tóth Bori a nőt állította elénk, aki nem akar semmi mást, csak nőnek lenni. Feministák, jól hegyezzék a fülüket, a nőt, aki nem szeretne mindenáron férfi lenni! Bár egy-két maszkulin elemmel szívesen élt a divatbemutató során (megcsodálhattuk strassznyakkendőjét, mellénykéit), Tóth Bori nem céltalanul művelte játékát. „Kifejezetten akartam, hogy legyen ilyesmi is, aktuális kollekciót kívántam csinálni, viszont mégis megtartottam azokat a nőies elemeket, amelyek akkor, az 1880-as évek végén is jellemzőek voltak, s amik szerintem ma is nélkülözhetetlenek az uniszex felé tartó világunkban.”

„Ez a korszak egyébként is gyönyörűen jeleníti meg a női testet” – tette hozzá a csinos divattervező, buzdítva bennünket, hogy a női test még mindig, mai is szép, feleslegesen próbáljuk mindenféle módon eltakarni. Bár a színek tekintetében inkább hajlandó alkalmazkodni a jelenhez, ezt a rejtőzködősdit mégsem szeretné utánozni. „Nem kívántam nagy színkavalkádot felvonultatni, bár arra a korszakra ez jellemző, ahhoz akartam magam tartani, ami viszont abszolút a mostani trend jellemzője, hogy nem hordunk színeket. Többnyire feketét viselünk, valami itt-ott kicsillan belőle, valami kiegészítő, valami kicsi szín, egy-egy szikrázó ékszer. Én a színhasználat tekintetében is aktualizáltam ezt a korszakot. De nyilván a formák terén is. Nemcsak szoknyák, hosszú ruhák, nadrágok is vannak a bemutatott darabok között. Ezekből állt össze egy olyan egyveleg, ami szerintem nyilvánvalóan kifejezi, mit jelent számomra a nő most, a 21. század elején és hát egyáltalán, hogy mi a véleményem az elegáns nőről. A finom erotikával átitatott megjelenésről, ami nem kihívó, nem agresszív, hanem olyan rejtett finomságot tart magában, ami kell ahhoz, hogy egy nő érdekes legyen.”

Aki tehát ilyen „visszafogott” módon, előkelő nőiességének hangsúlyozásával szeretne hódítani, jobban teszi, ha megfogadja Tóth Bori tanácsait. Nem kell mindig harsánynak, hivalkodónak lenni, közhely, de igaz, a kevesebb, főleg, ha leleménnyel párosul, néha, majd mindig, több.

Máskülönben a divattervező választása, már ami abszolút kedvenc darabját illeti az általa tervezett kollekcióból, a fináléban bemutatott legeslegutolsó, hosszú, uszályos fekete ruhára esett. „Részben magában rejti azokat a stílusjegyeket, amik magát a korszakot jellemzik, és szerintem ugyanúgy ma is megállják a helyüket, sőt. Valahol ez volt a célom, hogy mindkettőnek kedvezzek egy kicsit és ne jelmezeket csináljak, hanem ma is viselhető ruhákat.” – ennél jobb zárszót keresve sem találhattam volna.

Tóth Bori maradt, én lassan indultam szívemben tiszteletteljes, hálával teli érzéssel iránta s a csodás ruhakölteményei által új életre keltett, feltámasztott korszak iránt. Ruhácskák, szoknyácskák, kabátok, de szívesen viseltem volna bármelyiket! Viktoriánusok, viktoriánusok! – gondoltam, és akkor még mit sem sejtettem arról, hogy az eltérő gombolás - női, férfi - szokása is a Viktória királynőről elnevezett kor, zordon Angliájából ered...

  Portréfotó: Dobos Tamás   További cikkek a témában:

Tóth Bori 2006/07 ősz/tél divatbemutató (november 28.)


Írta: MZ , Dátum: 2006-12-06






ALMAF