Rádió

Csiszár Jenő lőtte el a Kékszalag 2010 rajtját

Kékszalag 2010A HazaiDivat.hu is meghívást kapott arra a hajóra, mely rádiótörténeti jelentőségű pillanatokra készült 2010. július 2-án, kora reggel. A jelenleg leghallgatottabb reggeli rádióműsor, a Class FM Morning Show-ja most nem a szokásos budapesti stúdióból, hanem egy hajón ringatózva küldött jelet az éterbe. A 42. Kékszalag T-Mobile Nagydíj hivatalos rádiója ugyanis előbb a füredi mólóról, majd a Balaton közepéről tudósította hallgatóit Európa legnagyobb és legrégebbi vitorlás versenyéről. A rekordmennyiségű, több mint 600 hajó pedig nem másnak, mint a Class FM tanácsadójának és műsorvezetőjének, Csiszár Jenőnek a startlövésére rajtolt. Rákóczi Ferenc és Vadon János Csiszár Jenővel kiegészülve - Sebestyén Balázs megérdemelt szabadságát töltötte épp - vezette a rendhagyó Morning Show-t a Balatonon ringatózó Jókai hajó fedélzetéről. 'Fáj a szívem, hogy idén nem lehetek Litkey Farkas kilencszeres Kékszalag győztes csapatában, ráadásul még dolgoznom is kell, méghozzá ezzel a két őrülttel.' – viccelődött Jenő, aki kétszer nyert eddig Kékszalagot Litkeyékkel.


Forma 1 Miss Grid Girl 2010 (június 23.)

Miss Grid Girl 2010A Class FM Morning Show-jában indult el a Miss Grid Girl 2010, azaz az idei Eni Forma 1 Magyar Nagydíjának „Rajtrács lány” vadászata 2010 június 23-án. A rádió reggeli műsorának triója a nem mindennapi munkára jelentkező hölgyek fényképes önéletrajza alapján választott ki tíz gyönyörű lányt, akik közül a nagy válogatáson nyolcan bejutottak a Grid Girl-ök közé, így 2010-ben a rajtrácson ők is tarthatják majd a pilóták mellett a zászlót és táblát. A legszebbek a Class FM hallgatók! – ezzel a felkiáltással indította Rákóczi Feri a Grid Girl választást, ahol idén a Class FM segített megtalálni a 2010-es Magyar Nagydíj legdögösebb Boxcicáit. Közülük két szerencsés hölgy, Budaházi Nóra és Zeller Zita nyerte el a Miss Grid Girl 2010 címet is, amely azzal jár, hogy a hétszeres világbajnok, Michael Schumacher felett tarthatják a zászlót a rajtrácson.


RiseFM NiteRise Party (augusztus 20.)

NiteRise Party 2010. augusztus 20.Magyarország egyetlen dance rádiója, a RiseFM 2010. augusztus 20-án elhozza a nyár utolsó NiteRise Party-ját, melynek hangulatfelelősei a már bizonyított NiteForce DJ alakulat: Roberto, Nikola, Davis és Andro, valamint a house zene egyik legnagyobb mestere, a hazánkban már jól ismert Thomas Gold lesznek. A nagyszabású party ceremóniamestere a RiseFM kiváló műsorvezetője, Timo. Az esti house őrület előtt a RiseFM rádió összes műsora a siófoki Coke Clubból jelentkezik majd, ezért a rendhagyó nap keretein belül számos meglepetés vár a hallgatókra és azokra, akik a rádió műsorvezetőivel szeretnének felkészülni a szezonzáró party-ra. Exkluzív kiadással jelentkezik a Morning Call és a Daylight Show is, akárcsak a Kívánságműsor, melyben 15.00-tól a NiteForce DJ-k teljesítik majd a hallgatók kéréseit, felkészítve őket az esti zenei őrületre.


A Klubrádió Könyvklubjában Via és a Webszerelem (február 5., 9., 15.)

Klubrádióban a Webszerelem

Csütörtökön (február 5.) reggel a HazaiDivat.hu főszerkesztőjével, Viával ébred az, aki a Klubrádióra hangolja magát (Budapesten a 95.3-on). A  7-es és 9-es hírek  előtt 6:55-től és 8:55-től Oláh Andrea beszélget 5 percben Viával a Webszerelem c. könyvéről és az internetes társkeresés műfajárban szerzett tapasztalatairól. Ha nem vagy koránkelő és/vagy 10 percen át is elhallgatnád a szerzőnőt, akkor jövő hétfőn (február 9.) 13:00-tól tekerj a Klubrádióra, és az egyórás Könyvklubban megteheted. Ha pedig inkább hétvégén rádióznál, akkor a vasárnapi (február 15.) ismétlés a te műsorod! A véleményednek pedig ne szabj gátat - tudod, a Klubrádió szlogenje ez: "Tények, vélemények"... Az adó itt fogható országhatáron innen és túl:


A Klubrádió Női vonalában Jaksity Kata Viával beszélget

Klubrádió Női vonalában a Webszerelem

Kedden (március 24.) 13:00-tól fél órán át Jaksity Kata faggatja Viát - a HazaiDivat.hu főszerkesztőjét - az internetes társkeresés során szerzett tapasztalatairól, és az ezek alapján született regényéről a Webszerelemről. A Klubrádió Női vonal c. életmód magazinja nőkről szól, de nem csak nőknek. Ezért ha nő vagy, ha nem, mindenképp érdemes a Klubrádióra hangoldon (Budapesten a 95.3-on), főleg, ha egyike vagy annak az egymilliónak, aki ma Magyarországon érintett az internetes társkeresésben. Ha még csak kacérkodsz a gondolattal, akkor is hasznos lehet neked az interjú, ha pedig eleve idegengedsz a webes társfogás műfajától, na akkor lehet csak hasznos igazán... :) Az adó itt fogható országhatáron innen és túl:





ALMAF