Hódmezővásárhelyi Divatbál

I. Hódmezővásárhelyi Divatbál lesz (október 21.)

HódmezővásárhelyCsongrád megye divatja

Horga Beatrix, a Szegedi Divatiskola hallgatója úgy döntött, elég a trend-csendből szűkebb pártiárkájában. Döntését tett követte, és Ecker Szilvia divattervező segítségével belefogott az I. Hódmezővásárhelyi Divatbál megszervezésébe. A rendezvény grafikai munkálatait Szilvia készíti, aki divatportálunkon vezetett blogjában rendszeresen beszámol róla, mit vesz a nyakába az, aki divatbemutatóval egybekötött divatesemény szervezésébe fog. Aztán majd eljön a nagy nap is. A szervezők  2006. október 21-én 18.00 órára várják a divat szerelmeseit Hódmezővásárhelyre, a Fekete Sas Dísztermébe, ahol divatbemutatók és hajshow-k mellett stílustanácsadás és táncelőadás lesz a program.





ALMAF