dr. Finta Eszter

A Sió Miss Balaton 2007 döntősei

Két mezőnynyi szépség

Sió Miss Balaton 2007A Sió Miss Balaton 9. elődöntője is olyan népszerű volt, mint a korábbiak: több, mint 250-en jelentkeztek a szépségversenyre. Mivel idén 30 éves a Sió, ünneplésére a 30 éves hölgyeknek külön mezőnyt indítottak: az 1977-ben születetteknek szóló kiírásra összesen 45-en jelentkeztek, melyből 8 gyönyörű hölgy jutott tovább, akik között augusztus 3-án, a Siófoki Szabadtéri Színpadon megrendezésre kerülő döntőn kiválasztják a Sió arcát. Ugyanezen a döntőn a 18 és 26 év közöttiek mezőnyéből valaki elnyeri a "Balaton királynője" címet és a vele járó fődíjat, egy új Skoda Fabia-t.


A Sió Miss Balaton 2007 szépségverseny döntője (augusztus 3.)

Dr. Balaton

Sió Miss Balaton 20072007. augusztus 3-án, a Siófoki Szabadtéri Színpadon az új királynő fejére került a díszes korona, kezébe pedig a vadiúj Skoda Fábia slusszkulcsa. De nem csak a Balaton szépe, hanem a 30 éves Sió arca is megválasztatott a '77-ben születettek mezőnyében indulók közül. A zsűri elé 16 + 8 kifogástalan külsejű lány vonult, Szűts Judit ki is jelentette, legközelebb aligha vállal bíráskodást szépségversenyen.


A Miss Balaton 2007 és a Sió Arca királynői kötelezettségei

Mozgalmas királynőélet

Sió Miss Balaton 2007-es királynőjeA Sió Miss Balaton szépségverseny 2007-es királynője, dr. Finta Eszter a tavalyi nyár óta számos, a Balatont népszerűsítő rendezvényen vett részt, televíziós vetélkedőben szerepelt, ahol a legsikeresebb játékosok egyike volt. Hamarosan pedig az egyik kereskedelmi televízió sportos programmagazinjában is viszontláthatjuk.


A Sió Miss Balaton szépségverseny jubileumi meglepetése!

Bűvös 10-es, avagy utolsó esély az érettebb korosztálynak!

Sió Miss Balaton jubileumi meglepetése2008-ban tíz éves a Sió Miss Balaton, a sokak által legnívósabbnak tartott, leginkább mérvadónak számító szépségverseny. A verseny szervezői az elmúlt évben, a főtámogató Sió 30. születésnapját ünnepelve, a hazai szépségversenyek világában egyedülállónak számító újdonsággal rukkoltak elő. A Sió ’77 Miss Balaton mezőnyét a tavaly épp 30 éves hölgyeknek hirdették meg. A szépségek versenyében a hagyományos korosztály gyõztese, a Balaton királynõje, és egy vadonatúj Skoda Fabia tulajdonosa dr. Finta Eszter lett. A harmincas szépségek közül az aranyszínû koronát és a Sió Arca címet Kávási Anikó nyerte el. Idén a szervezők a verseny 10. születésnapján a 10-es szám jegyében hirdetnek ismét külön versenyt az érettebb szépségeknek, akik, a hallgatólagosan kialakult korosztályi határokon túl szeretnék megmutatni és megmérettetni magukat egy igazán rangos versenyen.


Sió Miss Balaton 2006 sajtótájékoztató (július 28.)

Miss Balaton 2006Miss Balaton jelöltnek lenni jó!

Nyolcadik alkalommal kerül korona a magyar tenger legszebbjének fejére a Miss Balaton szépségversenyen. Idén 250 lány jelentkezett a megmérettetésre az ország minden tájáról, akik közül a 2006. július 15-i, siófoki elő- és középdöntőn 16 szépség jutott tovább. A zsűriben ott ült Kásás Tamás kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó, Hajas László mesterfodrász, valamint a 2005-ös Miss Balaton, Gombosi Adrienn is. A döntő előtti utolsó sajtótájékoztatón, a margitszigeti Café Rio-ban, a jó időnek és a szép lányoknak köszönhetően erősen izzott a levegő.





ALMAF