Műkörömdíszítő Bajnokság (április 28.)

Az orientális Kelet és a technikai vívmányairól, gazdasági pozíciójáról híres Nyugat randevúja nemcsak a sminkeseket, a műkörmösöket is kihívások elé állította.


Műkörömdíszítő Bajnokság idei győztese, Csörögi ErzsébetKelet találkozása Nyugattal

Az orientális Kelet és a technikai vívmányairól, gazdasági pozíciójáról híres Nyugat randevúja nemcsak a sminkeseket, a műkörmösöket is kihívások elé állította. A témában alkotó versenyzők, nem kisebb díjért, mint a műkörmösök Vándorkupájáért szálltak ringbe, mely nevéhez hűen évről-évre a legötletesebb, legprecízebb műkörömdíszítőt illeti meg. Kupi Mónika tavalyi győzelme után idén a mindenki által csak Böbének becézett, Csörögi Erzsébet örülhetett az elismerésnek.



A megilletődött szőke hölgy könnyeivel küszködve vette át a súlyos aranytárgyat. Hogy mindenki nyerni jött, azt az ezúttal dobogóra mégsem került versenyzők által készített hat centis, formabontó körömépítmények is tanúsították, nemcsak a kíváncsiskodók, a zsűri emlékezetében szintén nyomot hagytak. A látványt készakarva sem lehetett volna tovább fokozni!

Rend a lelke mindennek!

A versenyzőknek közel két és fél óra állt rendelkezésükre, hogy az általuk megálmodott, témába vágó alkotásaikat elkészítsék.  A kivitelezés precízsége, ahogy azt már a sminkeseknél tapasztaltuk, náluk is hasonló súllyal esett latba, már, ami a zsűri értékelését, pontszámait illeti. A zsűri elnöke, a tavalyi győztes, nem mellesleg többszörös magyar bajnok, Kupi Mónika elmondása szerint, nehéz helyzetben voltak a bírák, hisz minden évben egyre szebbek, csillogóbbak és jobbak a munkák, a térbeli díszítés igazán megmozgatja a versenyzők fantáziáját.

Győztesek és alkotásaikÉva Hansen a Dániából érkezett zsűritag is csak megerősíteni tudta az előtte szóló döntnök véleményét, ahogy Mátyás Éva, a Műkörömdíszítő Bajnokság házigazdája összefoglalta, a bírák nem igazán szeretnek beszélni. De hát ezért nem is igen kárhoztathatjuk őket, elvégre más a tisztük. Rangsorolni az avatatlan tekintetek számára egyaránt lenyűgöző alkotásokat. A bírálatokat a versenyzők modelljeinek stylingja is befolyásolta, frizura, haj, smink, ezúttal ugyancsak a műkörömdíszítők keze munkáját dicsérte.

Szabadság és bűnbeesés

Az alkotók leleménye messzire terjedt, míg akadt, aki modelljét a félig-meddig szabadság szimbólumaként jobb felől amerikai zászlóba tekerte, Müller Ildikó, a verseny második helyezettje, a spanyolos külső mellett döntött. Modellje lábára valósággal úgy öntötték a cipőt, a csinos barna lányzó hajnali három óta feszített „spanyolcsizmát” meghazudtoló topánjában.

Csörögi Erzsébet szintén a tüzes árnyalatok mellett tette le voksát, hosszú, piros ruhába bújtatta delikvensét, akinek hat centis, jobbra-balra csavarodó, színpompás, ránézni is kellemes körömépítménye még a zsűrit is meghatotta. A látványos, straszokkal ékített csodák között az emberiséget bűnbe rántó kígyótól a Hollandiát fémjelző szélmalmokig, szinte mindent fellelhettünk.

A győzelmet tanúsító oklevélen és Vándorkupán túl, a nyertes mini serleggel, rózsaszállal, egy éves Beauty előfizetéssel, no és számtalan manikűrrel,A győztes alkotás körömápolással, díszítéssel kapcsolatos segédeszközt rejtő batyuval távozhatott, az ajándékok Csörögi Erzsébet kezében már el sem fértek, jobb híján került belőlük a dobogó legfelső fokára is. „We are the champions” – zúgott a Queen feledhetetlen slágere, az aranyérmes körömdíszítő alig-alig győzte könnyel.

Jövőre ugyanitt!

Akik idén nem jártak szerencsével, jövőre ismét körömre szabhatják fantáziadús remekeiket, hisz a Beauty Forum Hungary Meeting Point színpadán ismét lesz Műkörömdíszítő Bajnokság, még ha a kiírás, a téma változik is.

Fotók a Műkörömdíszítő Bajnokság 2007 díjkiosztójáról, Beauty Forum Hungary 2007 - SYMA, 2007-04-28


Írta: MZ , Dátum: 2007-05-09






ALMAF