A Sió Miss Balaton 2007 szépségverseny döntője (augusztus 3.)

2007. augusztus 3-án, a Siófoki Szabadtéri Színpadon az új királynő fejére került a díszes korona, kezébe pedig a vadiúj Skoda Fábia slusszkulcsa.


Dr. Balaton

Sió Miss <a href='/balaton.html' title='Balaton'>Balaton</a> 20072007. augusztus 3-án, a Siófoki Szabadtéri Színpadon az új királynő fejére került a díszes korona, kezébe pedig a vadiúj Skoda Fábia slusszkulcsa. De nem csak a Balaton szépe, hanem a 30 éves Sió arca is megválasztatott a '77-ben születettek mezőnyében indulók közül. A zsűri elé 16 + 8 kifogástalan külsejű lány vonult, Szűts Judit ki is jelentette, legközelebb aligha vállal bíráskodást szépségversenyen.



A mezőny

250 lány vágott neki a hosszú útnak, melynek végén csak egyikük érhet célba. A tét magas, a rostán átjutni pedig igen nehéz, hisz a Sió Miss Balatonra hagyományosan az ország legszebb lányai neveznek. A 18-26 év közöttiek mezőnyéből 16-an kaptak esélyt.

45 szépség pedig a csak idén meghirdetett, 1977-ben születettek mezőnyében indult, közülük 8 hölgy lett döntős, és kapott lehetőséget arra, hogy 2008-ban a 30 éves Sió arca lehessen.

Húszon túl

Abaházi Csaba és a Balaton kékjét idéző estélyit viselő Magony Szilvia konferálására előszőr a 30-asokat csodálhatta meg a siófoki közönség.

Testük vonalát követő, fehér koktélruháikat a csillámos, ék alakú berakások tették alkalmivá, valamint azok a szikrázó Hamupipőke topánok, melyek a reflektorok fényében úgy csillogtak, akár a mesebeli üvegcipellők.

A közös bevonulást követően egyenként is megismerhettük a versenyzőket, akik bár az ország különböző pontjaiból érkeztek (sőt akadt, akinek férje Kubából származik), és más-más területen mondhatják magukat sikeresnek, egy dolog összeköti őket: mindannyiuk életében fontos szerepet tölt be a sport, amit rájuk pillantva, le sem tagadhatnának.

Szépség és fiatalság

A 18-26 év közötti korosztály versenyzői ezüstszínű, oldalt megkötős, csípő fazonú apró bugyikat és kagylószerűen redőzött fürdőruhafeslőket viselve érkeztek a Siófoki Szabadtéri Színpad kifutójára.

De nem jöttek ám üres kézzel: hatalmas A-kat és I-ket cipeltek, de - köszönhetően természetes bájuknak, no meg az egyhetes siófoki felkészítő tábornak - 'terheik' ellenére is rendkívül kecsesen mozogtak.

A kusza ábécéből aztán a koreográfia végére összeállt a mondanivaló is, s a lányok immár mosolyogva pózoltak az általuk kirakott, háromdimenziós felirat, a SIÓ MISS BALATON kék betűi mellett.

A Golden Ladyk bikiniben, az ifjak koktélruhában

Ha Balaton, akkor nyár, ha pedig nyár, akkor bikini, melyben a 77-es mezőny indulóit is megcsodálhattunk. A fazon a fiatalabb korosztály fürdőruháit idézte, ám ők a színezüst helyett aranyban pompáztak, karjukon hószín tollboa ringatózott.

Aztán újra a hagyományos mezőnyé lett a terep: gyerekekkel a jobbjukon vonultak a színpadra a 18-tól 26 éves lányok, fehér koktélruhájuk mellrésze ezüstösen csillant.

A lányok előszőr együtt, majd négyesével lejtettek végig a színpadon, hogy aztán a velük készült rövid interjúkból kiderüljön, a szépségek zöme egyetemi, főiskolai hallgató, doktori cím várományosa, sőt, akad, aki már tulajdonosa is.

A vég kezdete, némi kitérő és a finis

Az eredményhirdetés a 30-as korosztály mezőnyében kezdődött. A 77-esek újra koktélruhába bújtak, és félkörívben felsorakoztak a színpadi lépcsősoron.

Miután minden résztvevő egy-egy szál hófehér, hosszúszárú rózsával gazdagodott, előszőr Pap Gabriella, Lájer Adrienn és Kávási Anikó vehették át értékes különdíjaikat, a közönségdíjat pedig Szabó Renáta vihette haza. A dobogós szépségek közül a harmadik helyet Rasits Katalin, a másodikat Németh Erika nyerte el, a Sió Miss Balaton 77 és ezzel együtt a Sió Arca cím pedig Kávási Anikóé lett.

A hagyományos tour győztesének kihirdetése előtt – az izgalmakat fokozandó – ismét a kifutóra vonultak a lányok, utcai viseletként felkonferált ezüstösen csillogó ruhácskáikban. Az apró sortok és a mély V kivágássokkal, fodrokkal bolondított felsők ragyogó finálét biztosítottak a versenynek. Charlie rövid koncertje után a 16 lány koktélruhában érkezett vissza a színpadra, s miután ők is megkapták a maguk fehér rózsáit, kezdetét vette a vég.

A tíz különdíj átadása után kihirdették a közönségdíjast, aki idén is Heincz Eszter lett. A királynői címhez azonban trón is dukál, így a végső leleplezés előtt megérkezett a nemesi ülőalkalmatosság, amely stílszerűen balatoni hullámokat formázott, három hullámhegyén egy-egy párnával - amelyeken a győztes és udvarhölgyei foglalhatnak helyet.

A második udvarhölgy a 2005-ben is harmadik helyezést elérő 20 éves Wintsche Orsolya lett, az első udvarhölgyi címet a 23 éves Dammak Jázmin kapta, míg a Sió Miss Balaton 2007 címet Dr. Finta Eszter, a 22 éves, frissdiplomás jogászlány nyerte el. A koronát a 2006-os év győztese, Zimány Linda helyezte utódja fejére, hivatalosan is átadva ezzel a szépség stafétabotját.

Természetesen a résztvevők közül senki nem távozott üres kézzel, hiszen minden lány megkapta a fellépőruháit, valamint egy-egy digitális fényképezőgépet.

Miss és Mr. Balaton

A Sió Miss Balaton Szépségverseny jövőre ünnepli 10. évfordulóját, így a szervezők egy különlegességgel készülnek. Mivel az idei dupla verseny sikeres fogadtatásra talált, 2008-ban a Miss Balaton mellé Mr. Balaton megválasztását tervezik.

Fotók a Sió Miss Balaton 2007 döntőjéről - Siófoki Szabadtéri Színpad, 2007-08-03
Fotók a Sió Miss Balaton 2007 backstege-éről - Siófoki Szabadtéri Színpad, 2007-08-03
A Sió Miss Balaton 2007 döntőjének hivatalos fotói - Siófoki Szabadtéri Színpad, 2007-08-03

További fotók a témában:
Fotók a Sió Miss Balaton 2007 előkészítő táborról - Siófok, Hotel Azúr


Írta: Ekhó , Dátum: 2007-08-09






ALMAF