Az Oláh Ibolya stílus

Ibolyka messziről jött lány. Nem mintha Nyíregyháza, ahol született, vagy Tiszadob, amelynek gyermekotthonában felnevelkedett, másik földrészen volnának


Oláh IbolyaVásott kölyök

Ibolyka messziről jött lány. Nem mintha Nyíregyháza, ahol született, vagy Tiszadob, amelynek gyermekotthonában felnevelkedett, másik földrészen volnának, inkább azért, mert messzebbről küzdötte fel magát a hazai popzene élvonalába, mint bármelyik mai magyar előadó. Az első Megasztár második helyezettjének nyers természetessége, zabolázhatatlan kényekedve pedig - pontosan vágott és waxolt sassoon frizura ide, csókosra rúzsozott ajkak oda -, hű útitársai, mai sikereiben is Ibolykával tartanak.



Hajazzunk rá!

Oláh Ibolya az első Megasztárban nyerte el sassoon frizuráját, amely azóta védjegyévé vált. A hosszúra hagyott, egyenesre vágott frufru és a járomcsont felett ívelő hajtincsek szabadságot és gyermeki lelket képviselnek. A haj ennél a vágásnál a lehető legtermészetesebben hullik abba az irányba, amerre a gravitáció vonzza: a fejtetőtől a föld felé. Viselése nem követel sem modoros fejtartást, sem igazító kézmozdulatot, sőt, elkészítése is közel áll a ’csak megmosom, és már megyek is’ -hez, eltekintve talán a vasalástól, ami igazán szép fényt, és tartást ad a szögegyenes tincseknek.

Ibolyka fekete bogárszemeit a hosszúra hagyott frufru takarja. Ezért gyémántalakú arcán a sminkesek mindig a száját hangsúlyozzák. A mélyvörös rúzst szájfénnyel fedik, amely optikailag nagyítja az ajkakat. Ilyen erős szájfestés alkalmazásakor meg kell elégedni a szem satírozott kontúrozásával, mert az erős szemfestés eltúlzott hatást keltene.

Metroszex

Mi a helyzet a fellépőruhákkal? Oláh Ibolya szeret férfinak öltözni. A színpadon viselt ruhái rendre: nadrág, ing, nyakkendő, pedig a Megasztárban viselt szexis, vadóc miniszoknyák, flitteres mellények is remekül álltak rajta. A színek tekintetében pedig konzekvensen ragaszkodik a feketéhez, fehérhez és a szürkéhez, a katonai szín, azaz a keki jöhet még esetleg. Mindez kiválóan passzol ahhoz a vásott kölyök személyiséghez, amely egyúttal nagyon karakán is. Ráadásul Oláh Ibolya a Tél típusba tartozik, amelynek a hideg, kontrasztos színek állnak jól. Ezen a palettán azonban elférne még a tiszta piros, vagy a jégkék is.

Képek Oláh Ibolya, énekesnőről

 

További cikkek a témában:

Ibolyka és az édes méreg


Írta: Darnyik Szilvia , Dátum: 2006-06-04






ALMAF