Transzflexió - összművészeti összejövetel a Gödör Klubban az átlátszóság jegyében (ápr

Transzflexió címmel rendezett kiállítást és eseménysorozatot a budapesti Gödör Klub. A rendezvény az immáron hagyományosnak tekinthető elképzelések alapján született


Átlátszó indokÜvegek a Gödörben

Transzflexió címmel rendezett kiállítást és eseménysorozatot a budapesti Gödör Klub. A rendezvény az immáron hagyományosnak tekinthető elképzelések alapján született, amelyek szerint a kiállításokat nagyobb, koncentrált tömeget vonzó eseményekkel egyidőben, egymással párhuzamosan szervezik. A 2004. áprilisának első két hetében zajló programsorozatot a Fiatal Üvegművészek Egyesületének (FÜ) és a Fiatal Építészek Egyesületének (FAÉK) néhány lelkes és elhivatott tagja rendezte. Ennek megfelelően, a magyar szilikát szak alapítóitól az egyetemistákig terjedő négy generáció üvegművészeinek munkáiból összeválogatott kiállítást csodálhatta meg a nagyérdemű. A téma komplexitását igazolandó – és az Erzsébet téri hagyományokat ápolva - az iparművészeken túl táncosok, zenészek, és építészek is képviseltették magukat az eseményen. De volt performance, sőt divatbemutató is – az átlátszóság jegyében.

Ha üveg, akkor ablak, esetleg pohár, pedig lehet szobor, vagy térelválasztó elem is. Az üvegművészet – talán éppen alapanyagának törékenysége okán – nem élvez központi szerepet sem a gyűjtők, sem a művészetrajongók körében. Éppen ezért döbbenetes élmény találkozni kortárs magyar üvegművészek munkáival. A Gödörben kiállított remekek káprázatos szín - és formagazdagságot vonultattak fel, meghazudtolva olykor az üveg törékenységének mítoszát. Horváth Balázs üvegtömbjei, vagy Lukácsi László ’Legyező’-i állandóságot sugallnak inkább, semmint mulandóságot. Az idő van megállítva bennük, a folyamatos mozgás kimerevített szimbólumai.

Lendvai Péter ’Nagy hajrá’ című munkája némi humorral vegyítve használja az üveg mozdulat-merevítő tulajdonságát. Szántó Tamás “Kapocs állatka”-ja a sci-fi-k világát idézi zavarbaejtő élethűséggel. A kiállított munkák valamennyien az üvegben rejlő lehetőségek széles spektrumát dícsérik: ha színes, ha egyszínű, ha lágy, ha szögletes, ha tömbös, ha karcsú – mindenképp elbűvölő.

Az üvegről mesélni táncban is lehet. A ’Szilánkos porszemek’ című táncszínházi előadásban szerelmes szívek törnek, és kapcsolatok hullnak szét – ahogy az üveg teszi, ha avatatlan kezekbe kerül. A három lány és egy fiú között bonyolódó szerelmi négyszöget Dékány Edit, Hámor József, Máthé Gabriella és Nagy Csilla táncolták.

Az üvegmustra záróakkordjaként a Magyar Iparművészeti Egyetem friss diplomásainak divatbemutatóját élvezhette a közönség. ’Testünk határa nem ott van, ahol látszik.’ - hangzott a mottójuk. Ennek nyomán bemutatójukat többnek szánták egyszerű trend-teremtésnél: kreációikat ’auraruhák’-nak nevezték el. ’A kollekciók darabjai térbeli rétegek együttes olvasatai.’ - hallhattuk a bevezetőben. Ez a térbeliség pedig – a tervezők reményei szerint - ingergazdagságot eredményez. Koncepciójuk szerint tehát ruháik nem mások, mint az emberi test és aurájának összeolvasásai. Mit is értsen ez alatt az egyszerű halandó? Olyan ruhakölteményeket, melyek hol engedelmesen követik a test vonalát, hol huncutul körbelebegik.

A kollekciók igen változatos színvilágot vonultattak fel a levegős fehér-szürke kombinációtól az éjkéken át a pikáns réz-rózsaszín párosításig. De a klasszikus fekete-vörös ugyanúgy helyt kapott, mint a most divatos vörös-narancssárga színpár. A futurisztikusság jegyében pedig a narancssárga-szürke, valamint a citromsárga-fehér különös elegyét csodálhattuk meg. A szabásvonal teremtett stílus szintén nagy változatosságot mutatott. Az elegánsan lebegő, éteri tisztaságot sugárzó ruháktól néhány lépésnyire már ott sétáltak a cigarettafüstös bárok – és a múlt század húszas éveinek – hangulatát idéző fekete-ezüst jelmezek. A sportos elegancia jegyében pedig gyönyörű kezeslábasokat és nadrágos kombinációkat láthattunk.

A tervezők, akinek az élményt köszönhetjük: Boda Gyöngyvér, Bélavári Zita, Béres Mónika, Horváth Anikó, Kovácshegyi Katalin és Vígh Krisztina. A ruhakompozíciók befejezői, az ékszerek Hajda Gáspár keze munkáját dicsérik. A bemutató alaphangulatát a Chrom és Crimson zenéje adta.

Képek az Átlátszó indok divatbemutatóról  - Gödör Klub, 2004-04-15

Képek a Transzflexió üvegkiállításról - Gödör Klub, 2004-04-01-től 17-ig


Írta: Darnyik Szilvia , Dátum: 2004-04-16






ALMAF