Új helyen a divathelyszín a Sziget 2006-on (augusztus 9-től 16-ig)

A Sziget tárva-nyitva újabb egy héten át. A programok színesek: a 10 zenei színpadon túl színház- és táncsátor, mozi, beszélgetős és tanácsadó helyszínek és divatesemények várják


Frekventált helyszínen a gumiabroncs sziámiikrek

A Sziget tárva-nyitva újabb egy héten át. A programok színesek: a 10 zenei színpadon túl színház- és táncsátor, mozi, beszélgetős és tanácsadó helyszínek és divatesemények várják a szigetelőket. Az idén négy éves divathelyszín az eddiginél frekventáltabb helyre, a Sziget egyik ’főutcájára’ került. A nézőtér is változott, bár ez inkább hátrányára. A Sziget-térképen 16-ossal jelölt helyszín jelöli az idén Tic Tac Tuti Trend Sziget névre keresztelt divathelyszínt. A kifutót a Sziget egyik ’főutcája’ mentén találod, nem messze attól a T-kereszteződéstől, melynek szára az a bizonyos Nagyszínpadhoz vezető, széles út, amely fölött akadálypálya ível át. A telek fekvése tehát kitűnő, hiszen az állandóan vándorló szigetlakóknak csak oldalra kell fordítaniuk a buksijukat, hogy megpillanthassák az éppen zajló divatbemutatót. Innentől pedig már csak egy lépés a trendkövetés. A helyszínt egyébként a Pesti Est Színpadtól örökölte a Trend Sziget.



A nézőtér is változott: a korábbi tengerpart-fílinges, napozóágy-rengeteg helyett gumiabroncs-sziámi-ikrek várják a kifutó előtt leülni vágyókat. Az abroncsok ötletesek, de csak megfelelőlen alkoholos állapot után válnak kényelmessé. További hátrányuk, hogy érintésre szúrnak a rájuk applikált nylon-textilek segítségével.

Ráadásul a gumiabroncs-sziámi-ikrekben ülve nem látszik a kifutó. A divatbemutatókra és frizurabemutatókra ugyanis - az új helyszín hatására - hál’ isten gyűlik a nép, de nem hosszan ücsörögve, várakozva, ahogy a régi helyszínen, hanem ötletszerűen, az éppen zajló bemutató idejére. Ennek eredményeként a tömeg egyöntetűen nem ül le, hanem odasereglik a kifutó köré, állva bámészkodni. Aki készül, és idejében jó helyet fog magának egy gumiabroncson, na, az nagyon rosszul jár, mert a divatbemutató kezdete utáni 30. másodpercben hirtelen elé zúdul egy busznyi ember. És akkor jöhet a könyöklés, hogy ’én is hadd lássak valamit.’ Ácsorogva pedig a legjobb bemutató is hosszú. Még ha pogóznánk...

A Trend Sziget-en egyébként 17.30-tól késő estig egymást érik a divatbemutatók és a haj-show-k, napközben pedig a kifutó melletti sátrakban vadászhatsz olyan egyedi ruhadarabokra, mint Herczeg Zoltán vagy a Barack kreációi.


Írta: Darnyik Szilvia , Dátum: 2006-08-10






ALMAF