Divatolimpia 2006 döntő (október 5.)

Három a magyar igazság - tartja a mondás.


Divatolimpia 2006Divatolimpikonokat avattak

Három a magyar igazság - tartja a mondás. A Magyar Divat Szövetség által szervezett Divatolimpia 2006 - amely ma a legnagyobb pénzdíjazású hazai divattervező verseny - a harmadik a sorban és idén is három kategóriában indulhattak a szárnypróbálgató dizájnerek, hogy elnyerjék a háromszor három- (azaz kilenc) -tagú, szakmai zsűri - köztük az Elite Magazin és a magyar GLAMOUR főszerkesztőinek, valamint Pataki Ági ex-modellnek - kegyeit. Idén az ’Üzleti Márkatermék’ kategóriában végül nem avattak győztest, a ’Wellness’-ben megosztották, az ’Etnikum’-ban pedig megkettőzték a fődíjat a szigorú itészek.



70-ből 41

Délután ötkor, szakmai tekintetektől övezve kezdődött a Divatolimpia 2006 döntője. A Művészetek Palotája Üvegtermében felállított kifutóra 41 tervező három-négy darabból álló kollekciója léphetett. Az országosan 70 pályázó közül őket találta érdemesnek a szakmai zsűri arra, hogy terveiket kivitelezzék.

Számukra jött el a nagy nap, melynek mottója a nemzetközi divatirányzatnak megfelelő ’Vissza az eredethez – tiszta forrás’ volt. A tét pedig a Dr. Kapolyi László, akadémikus által felajánlott másfélmillió forint, azaz kategóriánként ötszáz-ötszázezer. Az odaítélők közt ült Körtvélyes Éva, az Elite Magazin főszerkesztője, Pataki Ági, ex-modell, filmproducer (Üvegtigris 1, 2), Vámos Magda, a Magyar Divat Szövetség elnöke, Németh Anikó, a Manier divattervezője és Maróy Krisztina, a Glamour magazin főszerkesztője.

Business Is Business

Az ’Üzleti Márkatermék’ kategória kezdett. A tervezők feladata az volt, hogy a gazdasági élet szereplőit álmodják trendbe. Szállodák, bankok, elképzelt légitársaságok formaruháit, ’corporate fashion’ -t terveztek.

A ’Coterie Stúdió’ (Martin Krisztina és Schöff Mónika) kék-fehér filcruhái, a hozzájuk illő lábbelikkel igényes darabok voltak, ahogy Hofmann Dolores acélszürke, magyar virághímzéses ’munkaruhái’ is - különösen a hozzájuk passzoló, hímzett bőrkesztyűvel.

Müller Olimpia mikrokord formáció pedig ötletes ’nyílászáróikkal’ váltak egyedivé. De hiába. A zsűri úgy döntött, hogy az - egyébként legkevesebb jelentkezőt számláló - ’Üzleti Márkatermék’ kategóriában nem ad ki fődíjat.

Élj jól!

A következő csapat a ’Wellness’-eseké volt. Az elvárás pedig: reggeltől estig hordható, variálható pret-á-porter öltözék, fürdőszett, vagy kényelmes szabadidőruházat, amelynek inspirációs forrásai az ivókutak, a gyógyfürdők, a természeti jelenségek. A zsűri Kollár Zsuzsa és Pozsgai Krisztina munkáját értékelte a legtöbbre, ők megosztva kapták az ötszázezer forintos kategóriadíjat.

Itt némi kulturális szünet következett: Ágnes (valaha Ágnes Vanilla) Havasi Balázs zongorakíséretére énekelte közös dalaikat, és megmutatott egy balladát is, új, rock-os lemezéről, amelynek - csakúgy, mint korábbi produkcióinak - Ágnes a szövegírója, a zeneszerzője és a producere is. A saját bevallása szerint nem épp trendkövető Ágnes talán azért vállalta mégis a fellépést a divattervezőversenyen, mert a Divatolimpia 2006 egyik főszervezője Frenyó Krisztina volt, aki civilben Ágnes nővére.

Távoli tájakon

Félnyolc tájban - csilis csokigolyók kóstolgatása után - az ’Etnikum’ fantázianevű haute couture kollekciókkal folytatódott a verseny. A kiírás szerint a divattervezők nemzetközi – dél-amerikai, távol-keleti, afrikai, kelet-európai stb. – etnikai elemek felhasználásával készíthették el öltözékeiket. Nem is csoda, hogy ez volt a legnépszerűbb kategória: 28 tervező pályázott a kategória fődíjára.

Bicsérdi Ágnes és Kontur Réka tették ezt a legsikeresebben. Előbbi az észak-thaiföldi törzsek fekete alapú, harsány színekkel díszített népviseletéből inspirálódott, utóbbi pedig az indián kultúrát álmodta bőrruhákba. Mindketten ötszáz-ötszázezer forintos díjat vehettek át.

Bicsérdi Ágnes rutinosan, hiszen az ő gézalapú vízruhái lettek a Divatolimpia 2005 haute coutura fődíjasai is, Kontur Réka pedig szintet lépve, mivel a tavalyi Divatolimpián Réka az Öltözködés-kiegészítő kategória különdíjasa lett.

Közönség, díj

A kilencre érkező nagyközönség már a küszöbön toporgott, amikor eleredt a különdíj-eső. A tervezők közül sokan harminc- és húszezer forintos cipővásárlási utalványokat, óriás pezsgőket és divatszaklap-csomagokat kaptak. Papp Szilvia harmincezer forintos csipkevásárlási utalványt nyert, Hofmann Dolores pedig egy ezüst ékszerdoboznak örülhetett.

A Divatolimpia 2006 fődíjasait ráadásul nemzetközi bemutatkozási lehetőség is várja: a versenyre készített kollekciókból húszperces divatbemutatót tarthatnak Európa egyik legnagyobb divat-szakvásárán, a Collection Premieren Düsseldorf-on, azaz a CPD-n.

Az a Trendkövető pedig, aki nem tudott ott lenni csütörtökön a divatbemutatón - pedig Geszti Péter is ott ült a hátsó sorban -, az november 15. és 26. között a Művészetek Palotája Zászlócsarnokában megnézheti a döntősök kollekcióiról készült fotókiállítást.

Stáblista

A Divatolimpia 2006 döntősei: Aniot-Zolnay Fruzsina, Balázs Györgyi, Berze Györgyi, Bicsérdi Ágnes, Bizóka formáció (Bereczki Magdolna, Matúz Viktória, Szabó István), Bodor Andrea, Bodor Gabriella, Borvirág formáció (Kollár Borbála, Gellért Virág), Coterie Stúdió (Martin Krisztina, Schöff Mónika), Csabai Zita, Debreczeni Anna, Ficze Éva, Hegedűs Zsanett, Hofmann Dolores, Horváth Imola, Iványi Krisztina, Király Mónika, Kollár Zsuzsa, Kontur Réka, Kovács Melinda, Kőfalvi Dániel, Losonczi Bernadett, Makrai Elek , Mohari Kinga, Müller Olimpia, Nagy Anett, Papp Szilvia, Pozsgai Krisztina, Schmél Adrienn, Schellei Gabriella, Simon Mónika, Somogyi Zsuzsanna, Szabó Gabriella, Székely Éva Andrea, Szipl Mariann, Szobonya Nikolett, Tánczos Tünde, Török Erzsébet, Varga Gyöngyi.

  A fellépő modellek frizuráját Ziegler Szonja, mester- és show-fodrász és csapata készítette.   További cikkek a témában:

Pályázz!

 
Írta: Darnyik Szilvia , Dátum: 2006-10-07






ALMAF