A Nation & Fashion olasz divathétvége 1. napján jártunk (május 24.)

Reneszánsz Év programsorozat keretében létrehívott olasz divathétvégének a Műcsarnok impozáns épülete adott otthon.


Hölgyeké az elsőbbség: Patrizia Pepétől Cavalli-ig!

A Reneszánsz Év programsorozat keretében létrehívott olasz divathétvégének a Műcsarnok impozáns épülete adott otthon. Patrizia Pepe, Mochino, M Missoni és Just CavalliSzabó Pálma rendezésében a szombati nap folyamán a négy neves olasz márka 2008 Tavasz/Nyári pret-a-porter, elsősorban hölgyekre szabott jeans vonalával ismerkedhetett meg közelebbről a divatra szomjas ifjúság és az érettebb korosztály. Ami a talján palettát, ízlésvilágot illeti, átfedésekben és egy-egy márkára jellemző sajátságokban sem szűkölködtek a bemutatók. Míg a hölgyek esetében döntően csíkosban és pöttyösben, netán virágmintásban játszottak a kreációk, némi feketével, fehérrel szélesítve a kört, az urakéban a foltos, festékes hatású, mosott, koptatott farmer és a tengerész csíkos galléros póló, mellkasig kigombolt ing vitte a prímet. Ahogy láttuk, Itáliában is divatos az állatminta, a gyöngyberakás, az empire- és a hagymafazon, legyen szó szellős nyári ruháról, avagy előbbi esetében, kivágott topocskáról. Lábbelik terén a fasarkú patatalpú és az extra magas tűsarok egyaránt dívik, a finom saruk, bokacsizmák mellett. A bővérű amorozzók viszont Converse-ben és bőr sportcipőben lehetnek lezseren elegánsak. Aktuális divatirányzatok ide, vagy oda, a divatbemutatók üdítő színfoltjaként persze még így is szép számmal értek bennünket meglepetések. Gondolhatunk itt, a Missoninál megjelenő gazdag szőrdíszítésre nyáron, urambocsá tavasszal, vagy Moschinónál a szemkápráztatóan egymásra halmozott csíkos és pettyes kelmék ötletes összeházasítására.



Intro

Fél négy magasságában lassan már lépni sem lehet a Múzeum előcsarnokában, a Városliget ékszerdobozkája modellvágású fiataloktól hemzseg, úgy tűnik, a 16-20 éves korosztály reprezentálja magát túlnyomó többségben a divateseményen. Sorban állni persze a kíváncsiaknak is kell, a meghívottaknak rózsaszín, a jegyet váltóknak fehér karszalag díszíti csuklóját, melyet mosolygós hosteszek csatolnak kacsónkra. Így aztán az órás szünetekben, túl az impozáns épület folyosóin, is megismerjük egymást.

Nem is baj, hisz a három termen átívelő, fehér borítást kapott kifutóból - a mindenféle műtárgytól megszabadított, szinte fájóan csupaszfalú kiállítócsarnokok válaszfalának köszönhetően - minimáldesign -, ki-ki úgyis csak azt a szegletet látja, mely előtt helyet foglalt. A félhomályban fényvirágok pörögnek a kifutón, ki fészkelődik, ki hangosan csacsog, a fotósok pulpitusukon már élezik kameráikat. Öt, négy, három, kettő, kezdünk. Az utolsó terembe szorulva Uri Geller jobb, bal kezének(?), Demcsák Zsuzsának ékes magyar, angol és olasz nyelven csengő beköszöntőjét csak a  kivetítőkön át élvezhetjük, amik picit torzítanak ugyan, ám a törékeny műsorvezető bájának, még ez a kis optikai csalás sem válik igazán kárára…

Patrizia Pepe

Patrizia PepeA röntgenfényként nyilalló világosságba elsőként a firenzei központú cég feketében, fekete-fehérben úszó kreációi robbannak bele. Laza kontyos, szemüket nagy lencsés napszemüveggel takaró démonok hasítják a kilométeres catwalk deszkáit, a forró sortokból kivillanó combok hosszúságára egy-egy egybetalpú topán is rásegít. Az olaszoktól talán nem meglepő az aranydíszítés, Patrizia Pepétől is megkapjuk időnként ezüsttel variálva. Hol a ballon fazonú, övvel karcsúsítható, fekete kabátka vagy egybetalpú szandi gombjai, hol egy-egy feszes fekete ruhához passzintott lábbeli káprázik metálszínben, de a ragyogás alól a fehér bricseszhez társított lakkbőr öv sem menekedhet.

A kis fekete persze igazán divatossá varázsolható ciklámen kiegészítőkkel is, legyen szó övről, méretes bőr vagy miniatűr laptáskáról, a sötét oversize egyberészesen pedig üdítően hat a vékony sárga, zöld öv. Merészek persze talpig fuksziába is csomagolhatják maguk, a féloldalra ejtett, hátul cipzáras miniruhán, biztos megakad, minden Don Juan szeme. És ha már színeknél tartunk, a fekete nadrággal kombinált puffos ujjú, levendula lila blúz is üdítő, tavaszias hangulatot áraszt magából.

Patrizia PepeAmi a nadrágokat illeti, jöhet a hosszú, csőszárú, fekete-fehér csíkos, „cipőkanál” fazonú, a feszes és a bő szabású, az egyszínű (fehér vagy fekete) bricsesz egyaránt. Előbbihez kiválóan passzol egy áttetsző hosszú ujjú, kizárólag éjsötét melltartóval, utóbbihoz egy empire-fazonú, romantikus ekrü felsőrész.. De persze a forró sortokról sem feledkezhetünk meg! A pasztellrózsaszín puffos sorthoz, pántnélküli zöld top dukál, a zöld sorthoz kötött hatású, mégis áttetsző, sárga pulcsi és elomlóan finom ezüst bokacsizma, de párosíthatjuk őket hosszabb fazonú tunikákkal is. Igaz, ekkor nem sok látszik belőlük, funkciójuk inkább a megnyugtató tudat, mégis van rajtunk valami.

A finálé a ruháké, kapunk selyembetétekkel ékített, hosszú feketét, kékben úszó, virágékes empire minit, földet seprő, fodros, hippys remeket vagy ennek egyik alternánsát, a csak alul fodorba omló, nyakbakötős, hosszú kéket. De a kínálatban a gyöngyökkel ékített türkiz darabot, a rózsaszín, hagyma fazonú muszlinminit is megleljük, csillogó strasszokkal cicomázva, no meg a keleti hatású, lebegőujjas, hátul kötős pasztellrózsaszín csodát, „kakukktojásként” pedig mellnél húzott, pink-fehér egyberészest és hófehér nadrágkosztümöt.

Frizura

Patrizia PepeA szünetben az Artfashion jóvoltából a kivetítőkön keresztül igazi backstage hangulat uralja el a széksorokat, többek közt Rátonyi Judit beszámolóját hallhatjuk a modellek frizuráiról. Mint mondja nemzetközi inspirációs anyagokból dolgoztak, minden kollekcióhoz más-más stílust alakítva ki. Végül is a haj, a smink és a stylist munka összefonódása teremtette meg azt az egységes képet, mely harmóniát sugallva jelenhetett meg a kifutón. A Patrizia Pepe kollekció esetében nagyon légies, nagyon könnyed, szélfútta, kócos hatású kontyok születtek, melyek aztán a jólfésültség irányába folyamatosan és fokozatosan szelídülve, a finoman lefésült, nagyon letisztult, leengedett hajakba torkoltak a divatbemutatók végére. A frizurákat a Hairclub készítette, az átállás – ahogy beszámoltak róla – nehéz volt, sok volt a bemutató és a modell is.

Moschino

MoschinoA milánói központú márkáról nagy valószínűséggel mindenkinek beugranak a fejtetőre állított, sötét kontyocskák. Ami azt illeti, Snoopynak és Gepárdnak is ez jutott eszébe, a kifutóra sorjázó lányok frizurája kivétel nélkül Moschino kivitelben készült. Az oldalra zselézett copfocskából kibukó tincsek pimasz kis frufruként funkcionáltak, mely alól a spanyolos, lüktető ritmusokra, szexisen pilloghatott minden lakk bokacsizmás, lábujjától gallérjáig pettyesbe varrt dáma.

Míg a fekete-fehér babos sorthoz, tweed anyagú pettyes kabát és zokni társult, a modell pólóján Botticelli megreformált Vénusza táncolt festékpettyek rengetegében, nesze neked reneszánsz. A pettyes hagymaruhára sötét pelerin borult, a kreációt pettyes zokni és kivágott orrú, pettyes szandál tette teljessé. Nemcsak a színek, fehér alapon fekete és vica versa, a pettyek változó méretének kontrasztjai is játékosan pimasszá varázsolták a meglepő összeállításokat.

A 2008 tavasz/nyári kollekcióból persze a farmer sem maradhatott ki, melyet, hol egy bő szabású, hatalmas szívvel dekorált pulcsi és öv, hol egy piros, fehér pettyes vágott orrú lábbeli dobott fel. De csinosan mutatott a kékfestővel a fehér zakó is, melyet masni alakú, csillogó, fekete melltű ékített.

Moschinónál a vad és a majdnem szende is megtalálhatta kedvenc darabját, előbbi szegecses bőrkabáttal és csőszárú, fehér pantallóval, lila pelerinnel házasított, ezüstösen csillogó fehér jeanssel, utóbbi késő gótikus, alábélelt csipkeruhával vigasztalódhatott, melybe a föléje húzott lakkbőr pelerinnek és a hozzá társított piros mintás zokninak hála, azért sikerült kellőképp belecsempészni a márkára jellemző mozgalmasságot.

MoschinoA szürke kardigánt piros paszpólos cicanadrág, az almazöld kétrészest barna ballon és a már-már nélkülözhetetlen lakkbőr bokacsizma avatta elevenné, a virágékes, de a mellrésznél csíkos hagymaruhát, pettyes naci és cipő, valamint csíkos térdzokni bolondította meg. Moschino matrózai az éterbe hasító Chachacha dallamira, bátran keverték a csíkost a pettyessel, a szokásos kék-fehér monotonitását némi pirossal oldva. A hatalmas fehér pettyekkel telehintett kék nadrághoz piros szívcsatos öv társult, a leleményes felsőrész pedig a fekete hózentrógert, a tengerész csíkos inget és a fehér fűzőt, pántnélküli topocskát kívánta egy alkotáson belül korszakalkotó ruhadarabbá fejleszteni, sikerrel. A piros-fehér, széles csíkos naci viszont kicsit túllőtt a célon, értsd, modell legyen a talpán, akire ennyi erősítés ráfér combtájékon…

A milánói márka, dacára a meleg évszaknak, a kabátokat is elővette, a piros pettyes viaszos esőkabátot érthetően, az állónyakú, övvel karcsúsítható piros ballont megengedhetően. A hasat szabadon hagyó, állónyakú, pettyes kiskabát viszont valóban telitalálat volt a fényes farmer minihez.

A fináléban ismét a ruhák jutottak főszerephez, a keresztbe és vízszintesen csíkos fekete-fehér pólócska és szoknya kettőse után. Míg az éjszínű hagymaruhát és a cipzáras, sötét farmert is elegáns, selyem masnival gazdagított pelerin és ezüstcipellő tette teljessé, a kisfeketén hatalmas ezüst szívmedál, a fekete-fehéren rácsatlakoztatott, izgalmas ingnyak és hószín kravátli egyensúlyozott.

Neked a divat mondja meg!

MoschinoAz M Missoni bemutatója előtt Czeizel Judit, a Missoni magyar képviselője osztotta meg velünk észrevételeit. Mint mondta, az olasz divat, egy kicsit késve érkezett hazánkba, először ugyanis a németes vonalat követtük, s csak aztán engedtünk teret a franciás, majd az olasz vonalaknak is. „Bár” – tette hozzá – „az olaszok nálunk még mindig nincsenek igazán jelen”.

Ami a divatkövetést illeti, „egyes kelet-európai országok, főként Oroszország, meg is előztek bennünket” – állapította meg.
CJ: Oroszországban az a réteg, aki megengedheti magának, nagyon odafigyel rá, mit visel, még az évjáratokra is, egyfajta státuszszimbólum márkás holmikat viselni, igényük van, az olyan színes, esetenként csicsás, szexis darabokra, mint amik, például a Just Cavallit jellemzik. Ezzel a divathétvégével is szeretnénk a magyar közönséghez közelebb hozni ezt a világot, jó lenne, ha az emberek a kicsit furcsa, vidámabb ruhákat nálunk is fel mernék vállalni, még akkor is, ha esetleg, ezért megszólják őket.

Végezetül a Moschino éppen csak lefutott kollekcióját értékelte néhány szóban.
CJ: Utcai, hordható, és tegyük hozzá, árban is megengedhető. Fiatalos, tinédzsereknek szól, izgalmas, játékos. Igaz, a bemutató során erre a játékosságra még rá is tettük egy lapáttal, ami nem azt jelenti, hogy kompletten így kellene hordani ezeket a kreációkat, de egy-egy Moschino darab önállóan, biztos színfoltjává válik ruhatárunknak.

M Missoni

MissoniA Missoninál kicsit téliesre vették az irányt, nemcsak a ruhákhoz passzított vastag fekete harisnyák és brokátos hatású, különleges kabátok miatt, de ami a fekete, csíkos betétekkel, loncsos, szőr fodorral és kézelővel ékített kreációkat illeti, minden nagyszerűségük mellett, nem épp a negyven fokos hőség praktikus darabjaiként mutatkoztak be.

Nem úgy a virágékes darabok! Igaz, a sötét fuszekli esetükben is játszott, azok, dacára megőrizték szellős hatásukat. A ruhákat csípőre ejtett, műanyagcsatos (szív, megkezdett alma) övek karcsúsították, ha nem épp muszlin fodrokból építkező, pántnélküli top készült a nevezett textíliából.

A csillámos, kötött hatású zsákruha, a szőrös kardigánnal társított fekete ceruzaszoknya, a rövid ujjú, ámde kötött, csíkos póló, a rövid esésű tweedkabáttal passzintott, narancsos feketében káprázó, hosszú ujjú, szőrös miniruha ismét csak egy falat ősz volt a nyárban.

MissoniA Missoninál különleges szabásokban és anyagtársításokban sem volt hiány, a kámzsanyakú ruhák mellett, a virágékes türkiz blúzt pelerinszerű lebegő fodor tette egyedivé, máskor pedig az aszimmetrikus, fél oldalra ejtett fazonnak, vagy a csíkost a virágossal párosító miniruhának sikerült kit-kit meglepnie. De a barnában játszó, felül empire, alul állatmintás, pliszírozott szoknyarészbe futó darab is magáért beszélt. Míg az átmenetet egy színes öv hidalta át, a ruhácska sokszínűségét az alája húzott, éjsötét, lábfejnélküli harisnya emelte ki. Mintegy a meghökkentések meghökkentéseként, a fehér oversize pantallóhoz haragos zöldben játszó, félpántos top társult.

Persze az elmaradhatatlan hagyma- és empire fazon sem hiányozhatott a palettáról, előbbi deréknál húzott bézsruhában öltött testet, utóbbi türkiz színű empire topban, melyet türkiz és szőrbetétekkel dekorált, földet seprő, fekete szoknyában mutatott be az őt viselő laza lófarkas modell.

A military jegyében az elmosódott terepminta is ismételten ránk köszönt egy hosszú ujjú ruha erejéig, melyet ugyancsak egy csípőre ejtett gumiöv hivatott sportosan elegánssá tenni. A bő szabású, flitteres miniruhákból padlizsánt és gyöngyszívvel kivarrt csillámos rózsaszínt is kaptunk.

MissoniMíg Moschinónál a szív, Missoninál a csókos száj hódított. Hol visszafogottan az empire ruhácska alján tátogtak, hol padlizsánban, rózsaszínben tündökölve borították be az egész ruhát, megint máskor egy csillogó, bőrhatású kreációt „rúzsoztak össze”. Míg végül egész visszafogottan, beérték néhány falatnyi epizódszereppel; a fekete nadrág és a bőrhatású, szivárványcsíkokkal ékített, paszpólos pulcsihoz társított övecske csatján csücsörítettek.

És ha már Moschinónál képbe hoztuk a reneszánszt, muszáj megtennünk Missoninál is, az elől, hátul fémgombokkal ékített tunikaruha textíliáját egy Leonardóra jellemző, füstös, sfumató technikával készült tájábrázolás festette meg.

Végezetül két kosztümös összeállítást csodálhattunk meg, a szoknya-zakópárosítás méretes, gyöngy virágdísszel, a barna nadrágkosztüm pedig, hogy el ne menjen a Moschinónk, kivételesen nem csókra szomjas ajkakkal, színes, szívecskés kitűzőkkel operált.

Just Cavalli

CavalliA divathétvége első estje folyamán Cavallinál végre az urak is labdába rúghattak, persze csak a kígyómintás kreációkban masírozó, hosszú lobboncos, pici zselével lelapogatott, nedves hatású frizurát viselő pitonhölgyek után. Az említett textíliából övvel karcsúsítható dzseki, ceruzafazonú bőrszoknyához passzított felsőrész, deréknál csomózható, buggyos sort, és vékonypántos ruha is készült, utóbbi frappáns kiegészítői voltak az arany szütyő és a lábra ékszerként feszülő metál tűsarkú.

A kígyóminta mellett a zöld és a pink párosításából is mozgalmas kreációk születtek, a feszes farmerhoz pink felsőrész és zöld lábbeli, a sárga szaténnadrághoz rózsaszínben és zöldben játszó top társult. 

CavalliA teremtés koronáinak sem nyílhatott okuk panaszra, akár bézs bermudában és kapucnis, fehér pulcsiban, akár motoros fazonú, nyitott ezüstbőrdzsekiben és a farzsebénél szegecsekkel, bőrrel ékített farmerban rótták a tejút végtelenjét, a közönség hölgytagjaitól csak elismerésben volt részük. Még az inggel kombinált, „mintha alaposan lekávézták volna” farmer is csak sikolyokat s nem ellenérzést váltott ki a tetszésének hangot adni sem rest nagyérdeműből. Hát még a fehér pantallóhoz társított mellkasig kigombolt ing! A military lookot imitáló, impozáns zsebekkel ékített, fehér aljról már nem is beszélve, mely pedig legnagyobb csodálatunkra, csíkos, angyalszárnyakkal ékített pólóval találkozott.

Überelhető az überelhetetlen? A hölgymodellek farmeros tourral igyekeztek rájátszani a férfiblokkra. Míg a sötét csőfarmerhez romantikus ciklámen muszlin poncsó csatlakozott, az oldalt aranycsíkkal ékített farmer mini, pink topért kiáltott, a ceruzafazonú farmerszoknyát mell alatt megcsomózott ujjatlan, fehér blúzzal viselte az őt bemutató modell. Habnak a tortán fekete fehérneműben vonuló szépség lejtett a kifutón, idomait a mutatok is valamit, meg nem is jegyében, átlátszó, műanyag köpeny borította.

Még mielőtt újra az urak vették volna át a vezetést, a farmer mellé a fehér nadrág is bevonult megírni történelmét. A hosszú fazonúhoz csíkokból építkező, puffos ujjú, piros, sárga, zöld zakó társult, az oversize, aranygombolós bricseszhez empire fazonú lila blúzocska.

Ha a hányaveti férfiak a nadrágot nem is, felsőrészüket mindenesetre lecserélték, csavartmintás, kötött pulcsikban grasszáltak vállon átvetett tarisznyáikkal, vagy magukra öltötték azt a bizonyos „csicsás” selyeminget, de még a nyomott mintás ujjatlan is előkerült, a bőr és sportcipők mellett, a fehér papuccsal egyetemben.

CavalliA hölgyek zömében fekete ruhákkal búcsúztatták az olasz divathétvége nyitónapját, hol a Monroe fazonú kis fekete újjászületésének lehettünk szemtanúi, hol egy elegáns szoknya kapott finom selyemblúzt.  De még a Kenzós dzsungelvilágot idéző, deréktól bővülő, barnás-narancsos, paszpólos ruhácska is megjelent a színen, ahogy a hófehér, végig gombos titkárnőszoknya is, mely a kontrasztokra építve fekete, zsabós blúzzal találkozott. Az említett kreációt felvezető pántos szandál tette teljessé.

Az urak búcsúzóul hol fehér, hol piros ingben lejtettek elénk, igaz, a félszárán feltűrt fekete nadrág inkább a mókás játékosság, semmint az elegancia irányába terelte a végkifejletet. Bár az utószor színre lépő "herceg" fekete-fehér mintás kardigánjában már nem volt semmi renitens.

A kitörő taps után a VIP meghívóval rendelkező szerencséseknek még nem ért egészen véget az est, pohár pezsgő, közös koccintás és értékes tárgynyereményekkel kecsegtető tombola várt rájuk a színfalak mögött. De ez már egy másik mese…

Fotó:

Fotó a Patrizia Pepe divatbemutatóról a Nation & Fashion olasz divathétvége 1. napján - Műcsarnok, 2008-05-24

Fotó a Missoni divatbemutatóról a Nation & Fashion olasz divathétvége 1. napján - Műcsarnok, 2008-05-24

Fotó a Moschino divatbemutatóról a Nation & Fashion olasz divathétvége 1. napján - Műcsarnok, 2008-05-24

Fotó a Just Cavalli divatbemutatóról a Nation & Fashion olasz divathétvége 1. napján - Műcsarnok, 2008-05-24

További cikkek a témában:

Roberto Cavalli, divattervező, cipő- és táskatervező

A Nation & Fashion olasz divathétvége sajtótájékoztatóján jártunk (május 8.)

Mindent a Nation & Fashion olasz divathétvégéről a HazaiDivat.hu portálon


Írta: MZ , Dátum: 2008-06-04






ALMAF