mi lesz veletek szupermodellek?

Remélem, hogy Fannit és Adriennt elkerüli a fogyókúra és a velejáró éhezés mumusa.

Nem tudom, miért van az, hogy az idő haladtával az ember egyre kevésbé emlékszik egy-egy szépség-, urambocsá modellverseny döntős mezőnyére. Előbb csak a csinibabák, a leendő Kate Mossok és Claudia Schifferek neve kopik ki a fejemből, lassan hajszínüket sem tudom pontosan magam elé idézni, majd az arcvonások következnek, közülük is csak az igazán markánsak ragadhatnak meg örök életre.

A VM Supermodell döntője, mégis, mintha kivétel lenne ez alól. Kivétel több okból is.

A közönségdíjas, szőke Fanni és a valódi dobogós, a szikrázó szemű, acéltekintetű Adrienn talán, azért sem engedni felejtetni magát, mert még dolgom van velük. Az interjúzás boldog feladata vár ránk, ami talán, orvosolva a menetközben adódó szervezési gondokat, nehézségeket, lassacskán létre is jöhet közöttünk. Izgatottan várom, mit fognak mesélni. Mi történt velük a döntőt követően, hogy a nagybetűs divatvilág nemzetközi kifutójára szaladtak. Mindenesetre drukkolok nekik. Azért is, mert olyan fiatalok még (jó, jó, tudom, ezt a pályát, karriert sosem lehet eléggé korán kezdeni…). De akkor is. Aggódom értük, ahogy azért a szerencsétlen döntős lányzóért is, akit azóta, akárcsak Pilinszky azt a franciát, sem tudtam gondolataim mélyéről száműzni. Csak remélem, hogy közben, ha kínkeservvel is, sikerült néhány kilót, dekát magára „tornáznia”. Hogy most már aranyos arcával, tüzes tekintetével, mosolygó szájával hódít s nem kiálló csontjaival, ártatlanul gyermeki idomaival vonja magára a tekinteteket. Remélem, boldog is. Boldog, hogy modellkedhet, élvezi az életet, és csak azt a keresztet cipeli, amit rá szabott ki a sors.

Remélem, hogy Fannit és Adriennt elkerüli a fogyókúra és a velejáró éhezés mumusa. Ha diétázniuk is kell, ha úgy adódik, ésszel teszik majd, szülői, orvosi, tudom is én, milyen kontroll alatt és később sem származik bajuk a szuperdivatos vékonyságból. Remélem, inkább az egészséges életmód fertőzi meg őket és nem a jójó effektusos diéták. Az egyik szemem sír, a másik meg üveg.

Milyen jó volna, egyszerű, ha egyáltalán nem is kellene ilyen kényes témákat feszegetnünk. Ha a modellkedés kapcsán nem jutna rögtön eszünkbe az anorexia nervosa és e sokat szidott, fejtetőre állt világunkban gombamód szaporodó társai a bulimiától az ortorexiáig bezárólag mindenféle kórság, hadd ne soroljam. Vannak elegen. Nemcsak testet, lelket is pusztítanak. Önmagában a médiát okolni, kárhoztatni a megfelelési kényszerért, felesleges, inkább az odafigyelésre kellene helyeznünk a hangsúlyt és, ha már megtörtént a baj, nem elzárkózni, ujjal mutogatni, segíteni (ha hagyják). Ördögi kör…

Szóval így állunk. Szerettem volna dicsérni még Anh Tuan mesés, fekete kollekcióját, melyben a döntő alkalmával kifutóra vonuló lányok, egytől-egyig elragadóan festettek és ezt az egész nemzetközi zsűrivel megfejelt modellversenyt, de most valahogy, a fentiek után, ehhez sincs hangulatom. Pedig jó volt, csak… Csak az a csak... Még azt sem mondhatom, nem hiányzott. Egyszerűen fejbe vert. Kijózanított?!

• MZ blogja