Heves-jeges

Ha korcsolyapályához egyáltalában nem illő adottságaim nem gátolnak, esküszöm, elégedettségem kifejezvén, főhajtásként, én száguldozom

Vajon akad olyan lány széles e hazában – tettem fel magamnak a nagy kérdést a Sentimets 2007-es téli haute couture csodáit felvonultató divatbemutató előtt -, aki ne csatolna mindjárt korcsolyacipellőt lábára, ha uram bocsá azt az információt kapná: „holnap a Városligeti Műjégpályán.”?

Joó Beatrixék meghívója ugyanis nemcsak egy feledhetetlen, jégkirálynős éjszakára invitált, de az est végeztével bizony közös siklásra is buzdította a nagyérdeműt. Néhányan kapva-kaptak az alkalmon, hovatovább egy fiatal pár oly messzire ragadtatta magát, nem átallott az egész divatbemutató alatt, önszorgalomból, a kifutótól jobbra eső terepen, magán piruettezésbe kezdeni.

Néha-néha rájuk sandítottam ugyan, a kíváncsiság már csak ilyen, legyőzhetetlenül szorongatja az embert, tegye csak meg, amit egyébként nem szívesen…, különösebben nem érdekeltek. Azt nem is rónám fel nekik, hogy elvonták a figyelmemet, hisz Sentimentsék valóban kitettek magukért, Túróczi Rékáék méltóságteljes fel-, „mintha jégre” vonulásáról talán már elég dicsérő szót ejtettem.

De mégis – ötlött eszembe – talán várhattak volna egy darabig, míg az utolsó modellina is színpadra nem kerül. Gondoltam, nem bosszantom magam ilyen semmiségeken, inkább gyönyörködöm a pazar ruhakölteményekben, nem szólva a Vajdahunyad várának mesekönyvbe illő, varázsos fényeiről, melyek romantikus megvilágításba helyezték az egész, egyébként éjsötétbe borult helyszínt. De ennyi talán elég is lesz a környezeti csodákról…

Inkább az utolsó vérig alázatos modellmunkáról szólnék kicsivel többet. A lányok a legnagyobb becsülésre méltó módon, „mit nekünk cudar hideg!” felkiáltással állták a téli időjárás viszontagságait, röpködő mínuszokat, zimankót, jégkirálynők lévén még a körös-körül elnyúló jégmezőket, - táblákat is csak varázsos pillantásaikkal illették. Minden porcikájukban hitelesek voltak ebben az uralkodói szerepkörben, bizony még Papp Valentina is remekelt, egyetlen fintor nélkül, sőt profihoz illő büszke mosollyal vonult az emelvényre nem épp hőszigetelt, átlátszóan hófehér, tiszta csipke ruhácskájában.

De jómagam a türkizkék, usánkás „mennyasszonynak” sem tudtam ellent állni, ha ne adj teremtőm jégkirályfi vagyok, nyomban meg is kérem a kezét. Joó Beatrix és Kovács Andor, finom eleganciájú, ámbátor egyben rafinált, ötletgazdag kollekciójával olyan mély álomba ringatott, nehezen ment az önfelismerés, ocsúdni, mégiscsak női bőrbe varrva láttam meg a napvilágot.

S bár akadt, aki talán a fiatal pár tudását megirigyelve, a divatbemutató végeztével valóban korcsolyacipellőre váltotta csizmácskáját, magam maradtam a jól bevált, egyensúly-biztos hótaposónál. Nem szégyellem bevallani, gyenge, állandóan bedőlős bokám akadályozott meg abban, hogy Sentimentsék tiszteletére néhány jól szabott axelt vágjak ki az előzetesen karcmentesre csiszolt, tükörsima jégen. Ha korcsolyapályához egyáltalában nem illő adottságaim nem gátolnak, esküszöm, elégedettségem kifejezvén, főhajtásként, én száguldozom, forgom legelvetemültebben a frizsider mélyhűtő részlegét idéző terepen.

• MZ blogja