Gyémánt kontra káposzta

Oly igen erősen munkált bennem a változtatás kényszere. Meg akartam váltani a világot.


Fél kamaszkoromat, jobban mondva kamaszkorom jobbik, szebbik felét töltöttem a Művész kávéházban. Legalábbis így emlékszem vissza lázas szárnypróbálgatásaim időszakára. Kezdő novellistaként első írásaimat a bársonytapétás falak, a szikrázó, törtarany csillárok, az egész patinás milliő ihlette, nem szólva a szorgos pincérlányokról, akiket néhány kósza tollvonással, mintha magam volnék az a bizonyos mesebeli tündérke, sebtiben fess, bajuszkás legényekké alakítottam. Oly igen erősen munkált bennem a változtatás kényszere. Meg akartam váltani a világot.



Caprice ötvösmesterei is ezen fáradozhatnak, valahányszor, feltételezhetően először még csak fejben, megálmodnak egy-egy mesésnél is mesésebb, „csupagyémánt” ékszerkollekciót. Az álmok bizonyosan rengeteget finomulnak, míg papírra kerülnek terveik, a kivitelezés során is óhatatlanul tökéletesednek a kezdeti elképzelések, hogy végül a fantázián, ha csak részben is, minduntalan győzedelmeskedjék a praktikusság elve. Ámbátor a nyakláncokon, fülönfüggőkön ebből mi sem látszhat, egyedinek, varázsosnak kell maradnia minden egyes darabnak, hogy a vásárló, a megrendelő elégedetten távozhassék, úgy érezze pénzéért valóban meg is kapott mindent.

Míg a Caprice üzletnyitó sajtótájékoztatójának kezdésére várakoztam, maradt időm gondolkodni. Kislányként elégszer fosztogattam nagymama ékszeres ládikóját, de hát milyen kincsek lapulhattak ott a Capricéhoz képest? (Igaz, akkor számomra ezek a hiányos gyöngysorok, kopott fülklipszek jelentették a mindent, a mindennél is többet…). Mit tudtam akkor a luxusról, a kövek jelentéséről, mikor még a karát fogalma is idegen volt előttem. Akár a szarka, ösztönösen vonzódtam mindenhez, ami csillog-villog. Ha választhatnék, Caprice vagy nagyanyám csecsebecséi közt, esetleg hűségből maradnék az utóbbinál, a sértődések elkerülése végett. Ha őszinte maradok, be kell valljam, az a rózsaszín opálköves gyűrű, ékszercsoda a kirakatban engem is magával ragadott. Ha gazdag kérőm lesz egyszer…

Arik úr megszólalt, gátat kellett szabjak töprengéseimnek. Kitartóan figyeltem a részletekre, érdeklődést tanúsítva bólogattam s bizony igazat kellett adjak neki, amikor a Caprice elsőbbségét bizonygatta mindenek felett. Most már biztos voltam benne, hogy nagymama, ha a háborút még nem is, ezt a csatát bizony elveszítette.

A helyzet akkor kezdett változni, amikor a tájékoztató lezárásaként a liliomokkal díszített helyiségbe begördítették a zsúrkocsikat. Töltött káposztaszag csapta meg az orromat. Nem volt olyan erős az illat, hogy bántson, vagy a friss virágok miatt nem éreztem annak. Lassan tányérra kerültek az első, húsos gombócok és én már tudtam, hogy a harc döntetlennel végződik. Ízlések és pofonok, ha Capricé a gyémántbirodalom, bölcs, öreg nagyanyám fakanálország királynője. Töltött káposztájával még Caprice sem veheti fel a versenyt.


Írta: MZ , Dátum: 2006-10-16






ALMAF