Alternative Hair Show

Sipos Zita, kozmetikus és világbajnok sminkmester

Sipos Zita, kozmetikus és világbajnok sminkmester2 SZ: szorgalom és szigor

Lankadatlan szorgalom, végletekig tartó kitartás, fegyelem, fegyelem és fegyelem – a veleszületett tehetség mellett talán a legbecsülendőbb tulajdonságok, melyekkel Sipos Zita kozmetikus, világbajnok sminkmester rendelkezik, mi több, példaértékű oktatói tevékenysége során tanítványaiba is igyekszik átplántálni az alázatos, igényes munkára való törekvést. Hogy a katonás szigor kézzel fogható eredményeket szül, arról nem csak egy-egy vasakarattal kivívott versenygyőzelem tanúskodik, Titkos Bernadett munkássága is a mestert igazolja. Bár sokan a Topmodell című tévés modellvetélkedő karizmatikus bírájaként emlékeznek rá, ennél sokkal, de sokkal több rejtezik Sipos Zita (smink)tarsolyában.


Hajas László, mesterfodrász

Akit maga Vidal Sassoon is elismert!

Hajas LászlóA magyar fodrászat emblematikus kulcsfigurája a hetvenes években kezdte pályafutását. Családi indíttatásra végezte el a Fodrász Akadémiát, majd versenyezni kezdett, 1982-ben hetedik helyezést ért el a párizsi fodrász világbajnokságon. Rá egy esztendőre nyílt első szalonja, melynek abban az időben a belsőépítészek is csodájára jártak. Szakmai sikerein túl, az első közép-kelet európai fodrász, aki Tony Rizzótól meghívást kapott a londoni Alternative Hair Showra, majd az országjáró Wella turnék oszlopos tagjaként öregbítette hivatása becsületét, rengeteg külföldi vendégszereplésnek tett eleget, többek közt Cannes-ban, az utánpótlás kinevelésére is gondot fordít. Nem csupán a Magyar Fodrász Kozmetikus Egyesület elnökeként fontos számára a fiatalok istápolása, növendékei évről-évre ringbe szállhatnak a Hajas Kupáért, mi több, az általa létrehívott Intercoiffure Hungary szervezet is fejlődésüket segíti. Hajasnak persze nemcsak a fodrászolló áll jól a kezében, de a fakanál és a mikrofon is, ha kell, táncol és van olyan fok, ahol még retteg is. Igaz, a médiaszerepléseket nem tartja lételemének, mint mondja „jópofa kiruccanások” csupán, melyeket szeret és élvez, első helyen a hivatása áll. Hol egy-egy szépségverseny királynőjelöltjének álmodik új hajkoronát, hol a honi művészek és politikusok szépülnek kezei között. Dávid Ibolyától, Claudia Schifferig bezárólag, sokan hálásak neki ápolt, gondos frizurájukért.


Koczka, sztárfodrász

Ami a szívén, az a száján!

KoczkaTestnevelő tanárnak készült, de egy csúnya szalagszakadás következtében az utolsó pillanatban, mégis lecsúszott a felvételiről. A fodrásziskolát édesanyja nógatására kezdte, majd a szakmunkásvizsga után Hajas Lászlóhoz került és nem mellesleg, végérvényesen beleszeretett a szakmába. A versenyzésre termett tanítvány, kerek kilenc esztendőt töltött mesterénél. A házibajnokságok, Hajas-kupák begyűjtése után, az országos bajnokságokon is bizonyított, majd az Intercoiffure révén Párizsban képviselhette hazánkat. Egyedül a Wella Trend Vision nem jött össze, szó szerint, hajszál híján múlott a siker. Hajas 2000-ben a londoni Alternative Hair Showra is magával vitte, ahol a Sassoon csapat is rácsodálkozott modelljének frizurájára. Tanítványai, mint oktatót, az ország, mint a Megasztár produkciók fodrászát üdvözli benne. 2006-ban az Év Fodrászának választották a Fashion Awards Hungaryn.


Náray Tamás, divattervező, Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje

A francia elegancia hazai képviselője

Náray TamásA Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét vehette át Náray Tamás, divattervező 2007. augusztus 20.-án, a budapesti Iparművészeti Múzeumban tartott Szent István napi ünnepségen. A díjat Sólyom László, köztársasági elnök megbízásából adta át Dr. Hiller István, oktatási és kulturális miniszter hazánk három neves divattervezőjének, hiszen Náray Tamás mellett S. Hegyi Lucia és Zoób Kati, divattervező is átvehették a megtisztelő kitüntetést. A divat talán újra helyet kap a hazai kulturális élet palettáján.


Vidal Sassoon, mesterfodrász

Vidal SassoonFodrászok fodrásza

Vidal Sassoon, mesterfodrász rengeteg követőt talált magának világszerte, így hazánkban is. Szabados Iréne és Hajas László magyar mesterfodrászok is ’rajongói’ közé tartoznak. Iréne egy a HazaiDivat.hu portálnak adott interjúban egyenesen ’isten’-nek aposztrofálta a mestert. És nem is ok nélkül, merthogy ő az azóta szállóigévé vált Wash and go!, azaz Mosd, és menj! fodrászati filozófia - és persze a sassoon frizura - atyja, aki egyetlen nyisszantással forradalmasította a világ hajviseletét.


Náray Tamás, divattervező

NárayTamásAki a rózsát szereti…

Alázat, fegyelem, tehetség, karizma… – sorolhatnánk, mind-mind a siker alapkövei. Náray Tamás külkereskedelmi közgazdászként főnöki javaslatra vágott neki az ipari formatervező szaknak. Eleinte divatbemutató rendezőként, a honi modellképzés úttörőjeként híresült el, neve hosszú időre összeforrt a Magyar Divatintézettel. Ösztöndíjasként került Ted Lapidus-höz. Párizsi karrierjének búcsút intve a rendszerváltás után tért haza, nem bánta meg, de azért mást várt. Húszéves pályafutása csúcsán, egy Lovagkereszttel a tarsolyában, még mindig azt vallja: „Egy divattervező akkor jó, ha megveszik és hordják a ruháit.”.





ALMAF